Repülőgéproncsok hullottak Denver egyik elővárosára szombaton, miután a United Airlines amerikai légitársaság egyik utasszállító gépének meghibásodott hajtóműve szétrobbant nem sokkal a felszállás után.
Honoluluba induló, Boeing 777-200 típusú gép pilótái visszafordultak a denveri nemzetközi repülőtérre, ahol kényszerleszállást végrehajtva, biztonságban letették a gépet. A United Airlines közölte, hogy a gép 231 utasa számára helyet biztosítanak a hawaii fővárosba induló következő járataikon.
A Denvertől 40 kilométerre észak-nyugatra lévő Broomfield rendőrparancsnoksága fotókat tett fel a Twitterre, s ezek egyikén a hajtómű burkolatának nagy, kerek karimája látható egy ház falának dőlve. A rendőrség az esetleges sérültek jelentkezését kérte.
A nyaralni induló utasok utólag szörnyű megpróbáltatásokról számoltak be. A repülőgép már majdnem elérte az utazómagasságot, és éppen a kapitány beszélt az utasokhoz, amikor robbanás rázta meg az utaskabint, egy hatalmas villanás kíséretében. A gép ezt követően hevesen rázkódni kezdett. „Azt hittem, végünk van” – mondta el egyikük, David Delucia.
A robbanást a földön is hallották az incidensről beszámoló tanúk. Tyler Thal éppen sétálni indult a családjával, amikor észrevette a szokatlanul alacsonyan szálló gépet, és elővette a telefonját, hogy videófelvételt készítsen. Ezután következett be a robbanás, de a gép folytatta útját. A Twitterre feltett videón látszik, hogy a gép hajtóműve teljesen lángba borult.
A médiában megszólalt annak a háznak a tulajdonosa is, amely mellé becsapódott a hajtómű egy darabban lezuhanó, mintegy 4,5 méter átmérőjű karimája. Kirby Klements szerint az apróra zúzódott roncsdarabok még hosszú percekig hullottak a környékre.
Az országos közlekedésbiztonsági hatóság megkezdte a baleset vizsgálatát.
(MTI)
(Kiemelt kép: Twitter/Broomfield Police)
Lakott területre zuhant repülőgépek:
- Lakóövezetre zuhant egy utasszállító Pakisztánban – több mint százan meghaltak, de túlélő is van
- Hotelre zuhant a repülőgép