Már az üzemorvosok is beadhatják az oltást

nlc | 2021. Május 13.
Könnyen elérhetővé kell tenni az emberek számára a vakcinákat, mondta a miniszterhelyettes.

A nagyvállalatok is segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést azzal, hogy üzemorvosaik bevonásával oltást szerveznek a vakcinára regisztrált munkavállalóiknak – idézi a Bors Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettesét, aki szerint annak érdekében, hogy jól haladjon az emberek beoltása, közel kell vinni azt hozzájuk, kényelmesen elérhetővé kell tenni számukra az oltóanyagokat, ennek pedig egyik módja az előbbi megoldás.

Azok a vállalatok, akik vállalják, hogy az üzemorvosuk bevonásával megszervezik dolgozóik oltását, a fővárosi és megyei kormányhivataloknál jelezhetik igényüket. A kormányhivatalokban működő megyei oltási munkacsoportok az éppen rendelkezésre álló vakcinákból tudják biztosítani a dolgozók oltásához szükséges mennyiséget. A vállalat telephelyén csak akkor valósulhat meg az ott dolgozók beoltása, ha az üzemorvos rendelője megfelel az oltóhelyekkel szemben támasztott jogszabályi követelményeknek. Vannak munkaadók, amelyek már korábban megszervezték a munkavállalói körében a védőoltás beadatását, például Mol, a Richter, a győri Audi-, a kecskeméti Mercedes- és az esztergomi Suzuki-gyár is.

Schanda Tamás közleményében kiemelte azt is, az egészségügyi dolgozók, háziorvosok rendkívüli munkát végeztek el az elmúlt hónapokban, elsősorban nekik köszönhető, hogy ötből négy regisztrált legalább az első adagot megkapta valamelyik oltóanyagból.

Kardosné Huszár Ildikó klinikai diabetológiai szakedukátor oltáshoz készíti elő a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyagát, a Comirnaty-vakcinát az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben kialakított oltóhelyen 2021. május 9-én (Fotó: MTI / Rosta Tibor)

Legfrissebb hírek a koronavírus elleni oltásokról:

Exit mobile version