Iskolai bántalmazás miatt lett öngyilkos a 8 éves Amerikában

S. Z. | 2021. Június 07.
A 8 éves amerikai kisfiú 2017-ben lett öngyilkos az iskolai bántalmazások miatt, most megállapodás születhet a család és a tankerület között.

Gabriel Taye harmadik osztályos volt a a cincinnati Carson Általános iskolában, amikor sorozatos iskolai bántalmazások miatt önkezűleg vetett véget az életének 2017. január 26-án.

A tragédia után most egy megállapodás születhet a 8 éves kisfiú szülei és az érintett ohiói tankerület között. Az egyezség értelmében a család 3 millió dolláros kárpótlást kaphat, a tankerület pedig zaklatásellenes reformokat fog bevezetni: egyebek mellett felkészítik a tanárokat és a védőnőket a bullying kezelésére, és tesznek róla, hogy hosszú távon véget vessenek az iskolai zaklatásoknak. Az áldozat iskolájában emellett emléket állítanak a fúnak.

A kisfiú szülei azt állították, hogy az iskolában tudtak a bántalmazásokról, de visszatartották az információkat. Az öngyilkosság előtt két nappal a gyereket olyan erősen megütötte egy másik tanuló a mosdóban, hogy elájult, percekig feküdt a padlón, ezalatt a többi diák rugdosta és gúnyolódott rajta. Mindezt kamera rögzítette. Két nappal később ismét zaklatták a mosdóban a fiút, aznap lett öngyilkos.

A tankerület állítja, hogy sem ők, sem az alkalmazottak, sem a szintén perbe fogott iskolai védőnő nem volt felelős Gabriel Taye tragikus haláláért. Megjegyezték, hogy a megállapodás mindkét fél érdekét szolgálja.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

(ABC News)

Iskolai bántalmazás az nlc-n:

Exit mobile version