A kutatások szerint a beoltottak között is terjed a delta variáns

nlc | 2021. Július 27.
Minden országból eltérő adat érkezik, de összességében kimondható, hogy a delta variáns sokkal fertőzőképesebb.

Eltérő információk érkeznek az országokból azzal kapcsolatban, kikre és mennyire veszélyes a koronavírus delta variánsa.

A Reuters adatai alapján Izraelben a legrosszabb a helyzet, ugyanis ott a kórházban ápoltak 60 százaléka oltott – 60 év feletti vagy krónikus beteg. Itt arra gyanakszanak, a Pfizer vakcinája kevéssé hatékony a delta variánssal szemben, de azért így is erős védelmet biztosít a beoltottnak. Azt viszont nem akadályozza meg, hogy másokat megfertőzzön a vírus – idézi az Index.

 Fotó: Getty Images

Szingapúrban a delta variánssal fertőzöttek háromnegyede oltott, de náluk rendszerint nem alakulnak ki súlyos tünetek.

Angliában a kétszeresen oltottak adják a kórházba kerültek 22,8 százalékát, az oltatlanok az 58,3-at és a maradék pedig egyszer volt oltva. Az Egyesült Államokban a súlyos betegek 97 százaléka oltatlan.

A tudósok szerint a delta variáns azért fertőzőbb, mert a tapasztalat szerint több mint ezerszer annyi vírust találtak a betegek orrában, mint a kezdeti koronavírusos betegekében.

Összességében a tudósok szerint a vakcinák hatékonyak, mert az esetek nagy többségében megelőzik a súlyos szövődményt.

(via)

Exit mobile version