Szándékosan gázolta el ismerősét Pesterzsébeten

S. Z. | 2022. Május 09.
A 30 éves férfi ráhúzta a kormányt a haragosára, majd elhajtott a pesterzsébeti helyszínről.

Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint el akarta ütni haragosát Pesterzsébeten – írja a Police.hu.

A szigetszentmiklósi L. Márió május 3-án a XX. kerületi Kossuth Lajos utcában ráhúzta a kormányt egy gyalogos férfira, akit elsodort. A 30 éves sofőr ezután lassított, majd elhajtott a helyszínről.

Az esetről a rendőrség tett közzé egy videót, amelyen úgy tűnik, egy taxit vezet a gázoló:

Az elütött férfi könnyű sérülésekkel megúszta az esetet. L. Márió még elfogása előtt feladta magát a rendőrségen.

A nyomozók a férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. Vallomásában azt mondta, attól tartott, hogy a férfi megtámadja őt, de sérülést nem akart​ neki okozni.

Korábban is történt hasonló eset: emberölés miatt emeltek vádat egy 35 éves férfi ellen, aki szándékosan elütötte volt élettársa nagyapját, mert kevesellte a gyerektartást. 

(Kiemelt kép: YouTube/PoliceHungary)

Exit mobile version