Letartóztatták a katonát, aki majdnem megerőszakolt egy várandós nőt

nlc | 2022. Június 24.
Őrizetbe vették a tartalékost, aki mindent tagad.

A Központi Nyomozó Ügyészség közölte, hogy letartóztatták a feltételezett elkövetőt, aki egy 25 éves várandós nőt akart megerőszakolni Miskolcon, egy lépcső melletti erdős részen – írja a Blikk. Miután behúzta a lépcső mellé, az áldozatnak horzsolások, könnyebb sérülések – és persze borzasztó trauma – árán sikerült felhívnia a segélyhívót, erre a támadó elmenekült. A lapnak korábban megszólalt az áldozat férje; elmesélte, hogy egy járókelő végignézte az egészet, de nem tett semmit.

„A gátlástalan módon elkövetett bűncselekmény tervszerűségére utal, hogy a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet, majd a helyszínről futva menekülő, sötét napszemüveget és baseballsapkát viselő elkövető időközben – azonosításának megnehezítése érdekében – ruházatot cserélt” – áll az ügyészség közleményében. Az illetékes hatóságok azonnal elrendelték az elkövető őrizetbe vételét, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A 35 éves férfi mindent tagad, ám önkéntes területvédelmi tartalékos katona jogviszonyát az ügy következtében megszüntették.

Exit mobile version