Az életben maradásért küzdenek a menhelyek, a gazdagok nem segítenek

nlc | 2022. Június 28.
A gazdag települések a szegény régiókból veszik át a kutyákat, akiket amúgy elaltatnának. Így sem tudnak mindenkit megmenteni.

Szinte minden állatmenhely napi megélhetési gondokkal küzd, a többségük éppen hogy megússza az adományoknak hála, hogy be kelljen zárniuk, felújítani, az infrastruktúrát javítani pedig esélyük sincs. A Telex erről szóló kimerítő riportja sötét képet fest a menhelyek helyzetéről. A következők derültek ki:

Örökbefogadásra váró kutya a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület menhelyén (fotó: MTI/Kovács Attila)

A menhelyekbe főleg az ebrendészeti telepekről kerülnek be az állatok. Innen kell kimenteni őket, hiszen pár hét (csipes állatok esetében 30 nap) után minden további nélkül elaltathatják őket. Kelet-Magyarországon a legsúlyosabb a helyzet, ebből a régióból (tehát nem csak a helyi telepekről) veszik át a kóbor kutyákat a jobb helyzetben lévő települések menhelyei. Általában dönteniük kell, ki az, akit átvesznek, mert lejárt az ideje, és ki az, akit hagyniuk kell elaltatni.

Exit mobile version