Meg vannak számálva a babaváró hitel napjai

nlc | 2022. December 06.
A hitelkérelmek benyújtására már csak másfél hét maradt.

Mivel egyelőre nem jelent meg jogszabály a babaváró hitel folytatásáról, úgy fest, hogy már csak bő egy hét áll azok rendelkezésére, akik szeretnék beadni a kérelmüket.

A hatályos kormányrendeletben az áll, hogy a kedvezményes hitelre vonatkozó szerződéseket legkésőbb 2022. december 31-ig alá kell írni. A babaváró támogatás maximális elbírálási ideje 10 munkanap, a bankoknak idén pedig december 30-án lesz utoljára lehetőségük arra, hogy elbírálják a kérelmeket. Aki tehát biztosra akar menni, annak december 15-ig minden dokumentumot be kell nyújtania a hitelkérelemhez.

A kormány nyáron még azt ígérte, hogy meghosszabbítja a hitelprogramot, de ezzel a családtámogatással kapcsolatos új jogszabály azóta sem látott napvilágot. Ennek hátterében állhat az is, hogy az államnak a babaváró támogatás egyre több pénzébe kerül, hiszen az ötéves átlagos állampapírhozam 130 százaléka plusz 1 százalékpont, amit ezen a címen minden hitelszerződés után kifizet. „Az átlagos hitelösszeg még mindig 10 millió forint körül van, ez a mostani referenciakamatok mellett évente 1,426 millió forintba kerül az államnak” – tájékoztat a napi.hu és azt is hozzáteszi, hogy a bankok a frissen szerződést kötőknek 180 ezer forintot kínálnak.

Exit mobile version