Vádat emeltek a katona ellen, aki megpróbált megerőszakolni egy várandós nőt Miskolcon

nlc | 2022. December 07.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a támadást a férfi előre kitervelhette.

Erőszakkal elkövetett szexuális erőszak miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2022. június 20-án megtámadott egy állapotos nőt Miskolcon – számolt be a Telex.

Fotó: Pixabay

 

A férfi az említett napon követni kezdte 30 éves, várandós áldozatát, majd egy lépcsőn mögé lépett, a földre húzta és fojtogatni kezdte. A volt katona ezután a lépcső melletti erdős részre húzta a fiatal nőt és megpróbálta megerőszakolni. A nőnek eközben szerencsére sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért az elkövető elmenekült. Az áldozat a történtek során több horzsolásos, könnyű sérülést is szenvedett.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi elkövetésének tervszerűségére utal, hogy 

a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet, majd a helyszínről futva menekülő, sötét napszemüveget és baseball-sapkát viselő elkövető időközben – azonosításának megnehezítése érdekében – ruházatot cserélt.

A vádlott, aki előzetes letartóztatásban van, tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető jogviszonyát az elkövetéstől számított három napon belül megszüntették.

Mint ismert, egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy a gyanúsított követi a nőt, és az is, ahogy a helyszínről kisvártatva futva menekül.

Az ügyészség indítványában azt kérte, hogyha a férfi lemond a tárgyaláshoz való jogáról és beismeri a történteket, akkor a bíróság ítélje hét év fegyházbüntetésre és ugyanennyi ideig tartó közügyektől eltiltás mellékbüntetésre.

Exit mobile version