Konténer volt a bújócskázó kisfiú rejtekhelye, egy másik országban kötött ki

S. Z. | 2023. Január 25.
Óriási szerencséje volt egy bangladesi kisfiúnak, hogy életben maradt, miután hat napra véletlenül bezárták egy konténerbe, és Malajziában, 3200 kilométerrel távolabb szabadult ki.

A malajziai Port Klang kikötőjének személyzete nagyon megdöbbent, amikor egy bangladesi hajó kirakodása közben egy fiúra bukkantak az egyik konténerben január 17-én. A gyerek zavartan viselkedett, le volt fogyva és nem tudtak vele szót érteni, mivel nem beszélte a helyi nyelvet. A munkások azt hitték, a fiú emberkereskedők áldozata lett, ezért azonnal hívták a rendőrséget.

Később kiderült, hogy a fiatal fiú a bangladesi Csittagongban, szülővárosában bújócskázott a barátaival, és egy tengeri konténert választott búvóhelyéül, ahol elaludt. A rakodók nem vették észre, bezárták a konténert, így a gyerek a következő hat napot egy Malajziába tartó hajón töltötte.

Ezek pedig már a megtalálásának pillanatai: 

A Fahim néven azonosított fiú több mint 3200 kilométert hánykolódott a konténerben, és semmit sem evett. Azonnal kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát, és várhatóan teljesen felépül. A malajziai hatóságok szerint nem merült az emberkereskedelem gyanúja, és nincs okuk kételkedni a fiú által elmondott történetben. Így már meg is kezdődhetett az eljárás, hogy a gyerek mielőbb visszakerüljön a családjához.

Korábban már beszámoltunk egy hasonló történetről, de annak egy macska volt a főszereplője: a cicus hetekig étlen-szomjan utazott egy konténerbe zárva, úgy tudott túlélni, hogy megdézsmálta a rakományt.

(Oddity Central)

(Kiemelt kép: nlc-montázs, forrás: TikTok/al_zach90)

Exit mobile version