Ellehetetlenítették a tanárok sztrájkját egy tatai iskolában

S. Z. | 2023. Január 26.
Az igazgató tanítás nélküli munkanappá nyilvánította azokat a napokat, amikor a pedagógusok sztrájkoltak volna.

Január 23-án újra országos pedagógussztrájk kezdődött az iskolákban, amelyhez a tatai Kőkúti Általános Iskola tantestületének 90 százaléka is csatlakozott. Úgy döntöttek, hogy január 23-25-ig minden jogszabályt betartva, előre tervezetten és szervezetten sztrájkba lépnek – olvasható az iskola Facebook-oldalán.

Hétfőn 54-en kezdték meg a sztrájkot, és a diákok csupán 3 százaléka jelent meg az iskolában. Ám ezután

az intézményvezető 9 órakor bejelentette, hogy tanítás nélküli munkanappá nyilvánítja a hétfői napot.

 

„Ezáltal ellehetetlenítette a sztrájkot, hiszen a nevelőtestület döntése nélkül rendelte el a tanítás nélküli munkanapot” – olvasható a sztrájkoló tanárok közleményében. Kedden ugyanez történt, az igazgató tanítás nélküli munkanapot rendelt el, így a tanárok nem tudtak sztrájkolni. 

A Telex azt írja, hogy szerdán már volt tanítás, a szülőknek küldött KRÉTA-üzenet szerint a „kialakult jogi helyzet értelmezése miatt” a tantestület a sztrájk időtartamát módosította. Ám január 30-tól kéthetes munkabeszüntetésbe kezdenek, amit már be is jelentettek az igazgatónak.

(Kiemelt kép: Facebook/Kőkúti Általános Iskola)

Exit mobile version