Halottakból kiszedett szívritmus-szabályozókat ültettek be betegeknek Romániában

nlc | 2023. Február 17.
Ha ez önmagában még nem lenne elég morbid, az így keresett pénzből az építési hatóságot akarták lefizetni.

Több olyan orvosnál tartott házkutatást a román rendőrség, akik a gyanú szerint holttestekből kiműtött szívritmus-szabályzókat ültettek be pácienseikbe – írta meg a Maszol.

A lap információi szerint a doktorok a halottakból kiszedett készüléket újként adták el a betegeiknek, a befolyt pénzből pedig építkezni kezdtek egy természetvédelmi területen, ahol kenőpénzt ajánlottak fel a helyi hatóságoknak a szükséges engedélyek megszerzéséért.

A román Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) pénteken bejelentette, hogy a gazdasági rendőrség és legfőbb ügyészség összesen 24 helyszínen tart házkutatást Iaşi, Brassó és Neamţ megyében. Az érintett személyeket hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával, vesztegetéssel, okirathamisítással, hamis okirat felhasználásával és csalással gyanúsítják. A házkutatások cégek székhelyén, magánlakásokban, több község polgármesteri hivatalában, néhány kórházban és egy civil szervezetnél zajlanak – írta a lap.

A bűnbanda tagjait a betegeik testi épségének és életének kockáztatásával, valamint természetkárosítással is vádolják.

Exit mobile version