Ezer éve áll ez a titokzatos épület az isten háta mögött, de még ma sem tudjuk, mire használták

Szabó Sz. Csaba | 2023. Február 19.
Az Oroszország egyik legvadregényesebb, legnehezebben megközelíthető szegletében épült Por-Bazsin erődöt már csaknem másfél évszázada vizsgálják a tudósok, de még mindig több körülötte a kérdés, mint a válasz.

A nagyvilág éppen 131 évvel ezelőtt szerzett tudomást a Por-Bazsin erőd (ami tuvai nyelven agyagházat jelent) létezéséről: ekkor fedezte fel Dmitrij Klements néprajzkutató ezt az ősi és titokzatos építményt Oroszország délkeleti részén, a Tere-tó egyik festői szigetén, a Mongóliával határos Tuva Köztársaság egyik legnehezebben megközelíthető szegletében. Amit látott, az pedig több okból is szenzációnak bizonyult.

A romok egy szabályos és jól körülhatárolt téglalapot alkottak, amelynek belsejében utcák labirintusa kanyargott: leginkább egy buddhista  vagy hindu mandalára hasonlított, és nagyon különbözött a többi épülettől, amit a köztársaság területén valaha feltártak. A keleti fal melletti terület úgy nézett ki, mint egy tér, ahol rituális szertartásokat tartottak, ennek a szélén pedig valamikor egy oszlopokkal díszített, pompás palotakomplexum lehetett; tíz méter magasra nyúló falai, valamint az oszlopok alapjai még mindig álltak.

Az, hogy az erődítmény nagyon-nagyon régi volt, egy pillanatig sem volt kétséges. Ugyanakkor úgy tűnt, mintha lakói egyszerűen felszívódtak volna minden holmijukkal együtt, és szinte semmi nyomot nem hagytak maguk után. A tudósoknak rengeteg megválaszolatlan kérdésük volt: mi történt Por-Bazsin egykori lakóival? Ki építette a környékre annyira nem jellemző erődítményt? Ki hozta létre körülötte a mesterséges tavat? Lehet, hogy nem is erődítmény volt?

A tó közepén álló titokzatos erőd – különböző változatokban – gyakran felbukkant a tuvai szájhagyományában. A leghíresebb ilyen tuvai mese a Szamárfülű kán. A helyiek a tavat és az erődöt szentnek tartják, és úgy hiszik, hogy a tóban egy Maender nevű kék bika él: éjszaka kiúszik a partra, és az emberek félelmével táplálkozik. Egy másik mítosz szerint Dzsingisz kán sírja van a szigeten elrejtve. Egyesek pedig úgy vélték, hogy ez a sziget Sambhala, a mitikus tibeti királyság bejárata, amelynek később még a szovjet kutatók fantáziáját is rendkívüli mód izgatta.

A szigetre először 1957-ben indítottak komoly régészeti expedíciót, Szevjan Izrailevics Vainstein professzor vezetésével. „1957 és 1963 vezettem az ásatásokat. Csak kisrepülővel vagy lóháton lehetett odajutni. Mi – három régész és 15 helyszíni munkás – a tó közepén lévő szigeten éltünk sátrakban, dolgoztunk, halat fogtunk és próbáltuk kivédeni a szúnyogok támadásait” – emlékezett vissza Vainstein. A szigeten, az erődfalak mögött 27 lakóhelyiséget számoltak össze kis udvarokkal, az egyik halom alatt egy palota maradványai tárták fel. Tetejét agyagcseréppel fedték, és 36 darab faoszlop támasztotta alá. A régészek geometrikus mintákkal díszített freskókat is találtak, amelyeket meglepően élénk, meleg színekkel, vörös, narancssárga és sárga árnyalatokkal festettek ki. Helyenként fapadló nyomai is fennmaradtak.

“Fegyvereket, edények maradványait, egy halom fémtárgyat és egy agyagból készült antropomorf figurát találtunk. Nem sok lelet került elő, mert a palota egy több mint ezer évvel ezelőtti tűzvészben elpusztult. Nem tudni, mi történt Por-Bazsin lakóival, ugyanis emberi maradványokra egyáltalán nem bukkantunk ott. Valószínűleg elmenekültek” – mondja Vainshtein.

Ez az expedíció csak még több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt, és a kutatóknak továbbra is nagy fejtörést okozott, hogy mégis milyen célt is szolgálhatott az épület. Az évtizedek során mindenesetre több elmélet is született. Vainstein úgy vélte, hogy az erődöt és a palotát egy ujgur uralkodó, Bajancsur kán (egy ősi török állam kagánja, aki 713 és 759 között élt) építtette.

Azt is feltételezték, hogy az erőd a Kínából Európába vezető Selyemúton afféle őrhelyként funkcionálhatott. Egy másik teória szerint a vár a kereskedőket terrorizáló banditák bázisa volt, és állítólag innen származnak azok a legendák, amelyek szerint az erőd földalatti pincéiben kincseket rejtettek el.

Még valószínűbb, hogy a Por-Bazsin eredetileg kolostor lehetett. A buddhizmus történetében mindig jelentős szerepet játszott Közép-Ázsia, hisz ez volt az a régió, amely buddhizmus szülőhelyét, vagyis Indiát összekapcsolta Kínával, ahol ez a vallás a kora középkor idejére egyeduralkodóvá vált Tigran Mkrticsev, az orosz Keleti Művészeti Múzeum vezetője szerint a Por-Bazsin nagyon emlékeztet azokra a közép-ázsiai buddhista kolostorokra, amelyeket a Kr. u. 7-8. században emeltek a térségben. Mkrticsev ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egy másik ősi keleti valláshoz – a manicheizmus – tartozó kolostorról van szó.

A mára már gyakorlatilag kihaltnak tekinthető manicheizmus a 3. és a 7. század között virágzott, ekkor a világ egyik legelterjedtebb vallásának, és egyúttal a kereszténység egyik legkomolyabb riválisának számított; minden bizonnyal a környéken – vagyis az egykori Ujgur Kaganátusban – is jelentős bázisa volt. 762-ben az uralkodó, Tengri-kagán hivatalosan is államvallássá tette manicheizmust, és elképzelhető, hogy a Por-Bazsint is ebben az időszakban építtették. Azonban sokáig nem használhatták: 779-ben ugyanis az uralkodót puccsal eltávolították a trónról, majd megölték, reformjait eltörölték, a vallási/rituális célokat szolgáló Por-Bazsinra pedig többé nem volt szükség.

 

(via)

 

Exit mobile version