Escandeli Máté, a magyar misszionárius, aki halottakat támasztott fel Kínában

Escandeli Máté (más írásmóddal: Eskandélyi, nemzetközibb formában Matheus Escandel) a magyar történelem egyik legrejtélyesebb, akár már mitikusnak is nevezhető figurája volt; nagy valószínűséggel ő lehetett az egyetlen honfitársunk, akit azért végeztek ki

Nem is egyet, mint Jézus Krisztus, hanem mindjárt ötöt; azért ez már valami! Igaz, Escandeli Máté életútja körül meglehetősen sok a bizonytalanság, hisz még az sem egészen világos, hogy pontosan mikor is született: egyes vélemények szerint Szent István király uralkodása idején, míg mások úgy vélik – és alighanem nekik lehet inkább igazuk –, hogy inkább valamikor a 14. század első felében. Ami biztosra vehető: hogy egyrészt Budán látta meg a napvilágot, azaz különös neve (amire majd még visszatérünk) ellenére egészen nyugodtan tekinthetjük magyarnak, másrészt meg – függetlenül attól, hogy a 11. vagy a 14. században élt – ő volt az egyik első európai, aki egészen Kína, vagyis a Mennyei Birodalom belsejéig jutott.

Létezéséről érdekes módon egy külföldi (és nem is feltétlenül megbízható) forrásból tudunk: egy Ferñao Mendes Pinto nevű, 16. században élt portugál felfedezőtől, aki fantasztikusabbnál fantasztikusabb kalandokban bővelkedő utazásait a Zarándoklat (Peregrinação) című, nagy sikert arató önéletrajzi írásában örökítette meg. Pintóról azért érdemes megjegyezni, hogy bár valóban bebarangolta egyebek mellett Indát, Kínát és Japánt, időnként kissé – mondjuk úgy – nagyvonalúan bánt a tényekkel, és kortársai, illetve kritikusai csak Fernão Mentes Mintónak gúnyolták (a szójáték jelentése: Fernão, hazudsz? Hazudok!), szóval nem feltétlenül muszáj készpénznek venni minden egyes állítását.

Ku Kaj-cse: A Luo folyó nimfája, 13. századi másolat (forrás: Wikipedia)

A portugál kalandor – állítása szerint – a Sárga-tenger felől hatolt be Kínába, majd kifosztotta valamelyik kínai császár sírját, ezt követően pedig hajótörést szenvedett, és a kínaiak elfogták, majd egy év kényszermunkára ítélték a Nagy Falnál. Azonban mielőtt büntetését letölthette volna, a betörő tatárok fogságába esett (reméljük, még lehet követni!). Pinto, aki természetesen minden szorult helyzetben feltalálta magát, a tatárok ügynöke lett, és az ő társaságukban utazott Kokinkínába, a mai Kambodzsa és Vietnám legdélebbi részére. Állítólag találkozott a nagy jezsuita misszionáriussal, Xavéri Szent Ferenccel, valamint egy pápaszerű, ázsiai férfival (talán a Dalai Lámáról van szó), aki még soha nem hallott Európáról. Ezután két társával együtt elkötöttek egy kalózhajót, és elindultak Japán felé, ahol hajótörést szenvedtek Tanegasima szigetének partjainál. Hát, igen: hogy ebből mi igaz, és mi nem, azt így négyszáz év távlatából már elég nehéz megállapítani. Mindenestre Pinto az emlékirataiban elég nagy részletességgel foglalkozik a magyar misszionáriussal is:

„Miután elhagytuk Pacau és Nacau városait, ár ellenében folytattuk utunkat a folyón. Továbbra is foglyokként egy másik, Mindoo-nak nevezett városba érkeztünk. Ettől fél mérföldnyire nagy sóstavat láttunk, körülötte temérdek sóbányával. A kínaiak szerint e tavon ugyanúgy jelentkezik az apály és a dagály, mint a tengeren. Majd újabb öt-hat mérföld megtétele után egy teljesen romba dőlt, nagy várost pillantottunk meg. Amikor a pusztulás oka felől kérdezősködtünk a kínaiaknál, azt válaszolták, hogy a várost egykor Cohilouzaa-nak hívták, ami Mezei Virágot jelent, s nagy jólét uralkodott benne. 142 év előtt egy idegen kezébe került, aki sziámi kalmárokkal érkezett oda Tanassarim kikötővárosból.

A szent ember ekkor a városlakók elé sietett, kárhoztatta őket tettükért, s tudtukra adta: a Törvény Istenét, akiben üdvözölhetnek, Jézus Krisztusnak hívják, akinek Isten megígérte, hogy mindazoktól, akik hittel, s tettel hirdetik törvényét, nem fogja megtagadni a megérdemelt jutalmat. De hozzátette: mindama istenek, amelyeket a boncok szolgálnak, s véráldozattal imádnak, hamisak, amelyekbe az ördög lopakodott be, megtévesztés céljából. Erre a boncok átkot szórtak mindazokra, akik nem hoznak tűzifát, s nem gyújtanak máglyát e férfiú megégetésére. Az összehordott hasábok heves lángra kaptak, de a szent ember keresztet vetett, s néhány szót mondott, mire a tűz nyomban kihamvadt.

E csoda láttán az emberek azt kiáltották, hogy e férfiú istenének mérhetetlen a hatalma, s méltó arra, hogy az egész világon imádják. Erre az egyik bonc követ dobott a szent emberre, e szavak kíséretében: »aki nem teszi azt, amit én, azt eméssze el az éjszaka kígyója«. Erre a boncok halálra kövezték az idegent, majd holttestét a folyóba dobták. Ám ekkor a víz folyása megállt, s a szent ember teste, öt napon át ott maradt. Ennek hatására számosan követni kezdték a szent ember vallását: maradékaik máig erre élnek.

A kínai szavait hallgatva egy fák övezte kis térhez érkeztünk, melynek közepén szépmívű nagy kőkereszt állt; látványa határtalan boldogsággal töltött el bennünket. Mialatt könnyes szemmel leborultunk a kereszt előtt, odasiettek a közeli Xifangau falu lakosai, s térdre borulva megcsókolták a keresztet. Miután megtudták, hogy mi is keresztények vagyunk, bevezettek házaikba, s mindnyájunkat nagy szeretettel vendégül látták. Mindannak a takácsnak ivadékai voltak, akinek házában a szent ember lakott. Megkérdeztük tőlük: igaz-e mindaz, amit a kínaiak mondottak? Erre elmondták, miként esett ez a történet, sőt egy könyvet is mutattak, amely leírta ama csodákat, amelyeket a mi Urunk tett e szent ember által. Mint mondották, Mateu Escandelnek hívták, aki korábban a Sinai-hegyen remetéskedett. Azt is elmondották, hogy nemzetiségére nézve magyar volt, s egy Buda nevezetű helységből származott. Pohilouzaa városát az ég büntetéséből a földrengés teljesen elpusztította. Romjait azóta Fiunganorsée-nak, azaz »Ég büntetésének« hívják.”

Wang Shih-ming: Tájkép heggyel és folyóval (forrás: Wikipedia)

Bár az kétségtelen, hogy a történet bővelkedik a csodás, mesei elemekben, alapos okunk van azt feltételezni, hogy Escandeli Máté valós személy volt, aki afféle önjelölt misszionáriusként (de az is elképzelhető, hogy pálos vagy jezsuita szerzetesként), India és Sziám érintésével valóban eljutott Kínába, ahol követőket gyűjtött maga köré, és mártírhalált halt. Pinto két kortársa, Johannes Lucena és Petrus Jarricus India történetéről írott munkájukban ugyancsak megemlékeztek a titokzatos magyarról, történetük pedig több ponton is egybevág a portugál felfedező elbeszélésével (habár kevésbé regényes és csapongó).

Eszerint Escandeli Máté először a Szentföldre zarándokolt, és ott Sion hegyén remetéskedett, illetve ellátogatott azokra a helyekre, amelyet Jézus még földi életében megszentelt. Itt határozta el, hogy az újszövetségi „menjetek és tanítsatok meg minden népet, és kereszteljétek meg őket!” tanítás szellemében hittérítőnek áll. Hajóra szállt, és India, valamint Sziám érintésével Kínába ment, ahol életszentségével, prédikációival és nem utolsósorban nagyszerű csodatételeivel sokakat megtérített. A kínaiak számára még kis katekizmust készített Csang-Tongban (talán Kantonban). Azonban a kínai papok nem tűrték sokáig a keresztény misszionárius túlzott buzgólkodását, és kivégezték (arról, hogy Escandeli Máté öt halottat feltámasztott volna, itt sajnos nem írnak). Ám a kínai keresztények soha nem feledték el a magyar prófétát: amikor a 16. században portugál hadifoglyok (talán az emlékiratíró Ferñao Mendes Pinto és társai?) kerültek ide, még látták azt a keresztet, amelyet a később boldoggá avatott Máté állított fel, és amelyen ez a felirat volt olvasható: „Jézus Krisztust Mária szűzen foganta, szűzen szülte, szűz maradt.” A portugál és a kínai keresztények aztán térdre ereszkedtek a kereszt előtt, és imádkozni kezdtek.  

Csiu Jing: Tavaszi hajnal a Han-palotában (forrás: Wikipedia)

Ezeken kívül még számos olyan magyar és külföldi forrást, tudományos munkát ismerünk, amely Escandeli Mátéval foglalkozik. Tardy Lajos művelődéstörténész egy cikkében fel is sorol néhányat: Inchoffer Menyhért (1584–1648) Pozsonyban megjelent művében Máté hazai ismeretlenségére utalva megjegyzi, hogy „tetteit a mennyország jobban ismeri, mint ez a mi világunk”. Czvittinger Dávid (1676–1743) is ír róla: működését Szent István korára teszi, akárcsak Jarricus és Lucena. L. Lemmens szerint Escandeli Máté kalmárok társaságában érkezett Kínába, már santungi tartózkodása során több csodát tett, és 1400 körül vált mártírrá. Románet du Caillaud 1886-ban azt írja, hogy Máté 1399- ben szenvedett vértanúságot Santung tartományban, s bár Budán született, neve után ítélve családja Provence-ból került  Magyarországra, hiszen a nápolyi Anjou-ház egyúttal ura volt Provence grófságnak is. (Nem vitás, hogy az „Escand” – baszk eredetű, Délfranciaországban is előforduló — családnév jelentése: tölgyfácska, az okcitán (provanszál) „Escandol” pedig magyarul akár: balszerencse.)

Pray György Máté működését szintén Zsigmond király korára teszi, s fejtegetéseit – némi fenntartással – így zárja le:

A szent életének első magyar nyelvű összefoglalóját jegyző Hevenessi Gábor (1656-1715) ugyanakkor úgy véli, hogy Escandeli valójában nem Kínában, hanem Japánban végzett misszionáriusi munkát, és ott szenvedett vértanúhalált; a Ferñao Mendes Pinto féle emlékiratokban megjelenő Xifangau falu neve ugyanis egyértelműen Japán a középkorban ismert európai nevére (Zipangu) utal.

(Források: Tardy Lajos: Az első magyar Kínában; Ilkó Krisztina: Eskandély Máté. Egy középkori magyarországi remete Kínában?; Magyar művelődéstörténeti lexikon)