A rendőrök elől menekült a terepjárós Budapesten, karambolozott, majd felborult

nlc | 2023. Március 22.
Nem volt rendszáma a terepjárónak, ezért akarták megállítani a rendőrök.

Egy rendszám nélkül közlekedő terepjárót vettek észre a Készenléti Rendőrség beosztottjai az V. kerület Bajcsy-Zsilinkszky út és Alkotmány utca kereszteződénél 2023. március 21-én késő este – írja a police.hu és fotókat is mellékelt a kialakult helyzet illusztrálására.

A rendőrök meg akarták állítani az autót, azonban annak vezetője továbbhajtott, ezért szirénázva és kék lámpával követték. A menekülő jármű a Budapest, I. kerület Attila út és Alagút utca kereszteződésében 22.35 órakor 

áthajtott egy piros lámpán, nekiütközött egy másik autónak, majd felborult, miközben nekicsúszott egy taxinak is.

Felborult a rendőrök elől menekülő terepjárós (Fotó: Police.hu)

Az autó vezetőjét, a 38 éves D. Györgyöt elfogták, mely során kiderült, hogy vezetői engedély nélkül vezette a járművet. A fővárosi rendőrök a baleset helyszínelése során az egyik összetört autó sofőrjét is előállították mintavételre, mert felmerült az ittas vezetés gyanúja.

Balesetben csak az okozó sérült meg könnyebben, ezért kórházba vitték. A körülmények vizsgálatára a Budapesti Rendőr-főkapitányság indít eljárást.

A hétvégén egy BMW hajtott a járdára és gázolt el egy gyalogost, március 14-én a Hungária körúton hajtott a járdára egy autós, ő öt gyalogost sodort el. Februárban egy olasz sofőr gázolt halálra egy 23 éves nőt, aki a nyolcadik kerületi Harminckettesek terénél várta a villamost.

Exit mobile version