Átadták az idei Civil Díjat: ezek voltak 2022 legjobb civil kezdeményezései

Farkas E. Lina | 2023. Május 12.
Idén is a legsikeresebb civil programokat, szervezeteket kereste a NIOK Alapítvány és a szakértőkből álló zsűri.

A civil tevékenységek, szervezetek rengeteg támadást kaptak az elmúlt években, miközben leginkább köszönetet érdemelnének, hiszen rendszerint hiánypótló munkát látnak el és olyan magára hagyott társadalmi csoportokon segítenek, akiken mások nem. Hogy milyen sokat számít a civilek munkája, azt a 2022-ben eszkalálódott ukrajnai helyzet is megmutatta, hiszen a civilek voltak ott az elsők között a pályaudvarokon, a határokon, és tették azt, amit tenniük kellett. Segítették, elszállásolták, etették a háború elől menekülőket. 

Az elmúlt év és az idei Civil Díj megmutatta, hogy a nehézségek ellenére mennyi olyan kezdeményezés és szervezet születik évről-évre, amelyek építik a közösségüket, és/vagy segíthetnek egyes társadalmi kérdések kihangosításában, problémák megoldásában.

Tevékenységüknek ezer arca van, nem csak háborús helyzetben mutatkozik meg erejük: vannak köztük helyi és országos kezdeményezések, és számtalan témát ölelhetnek fel az emberi jogoktól kezdve fogyatékkal élők támogatásán keresztül a közösségi programokon át akár a pénzügyi tudatosságig.

Talán nem is tudjuk, hogy a civilek munkája mennyire átszövi a mindennapjainkat, vesznek le terheket a társadalom és a kormányzat válláról – legyen az szociális ellátás, környezetvédelem, jogvédelem.

A civil szervezetek a rászorulók közvetlen támogatása mellett vidéki és városi közösségeket építenek, vagy éppen kiállnak a mindannyiunkat megillető emberi jogokért.  

“Fontosnak tartjuk, hogy évről évre díjazzuk és megmutassuk a civilek munkáját, hiszen a szervezetek közötti összefogás és a szektorok közötti együttműködések mellett elengedhetetlen, hogy magánemberek is elköteleződjenek a kezdeményezések mellett, hogy azok a közösség támogatásával megerősödve még hatékonyabban működhessenek”, mondta el Scheili Renáta, a NIOK Alapítvány munkatársa, a Civil Díj program vezetője. 

Fotó: Varga Orsi / NIOK Alapítvány

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy idén is támogathattuk a Civil Díj programot. Az Erstét több mint kétszáz éve azért alapították, hogy segítsen a jólét megteremtésében a közösség legszegényebb tagjainak. A cél azóta sem változott, ezért többek között hitelekkel, képzéssel, mentorálással és üzleti know-how átadásával segítjük a társadalmilag hasznos vállalkozásokat és civil szervezeteket. Rég nem volt ekkora szükség a tevékenységükre, hogy az általuk kifejtett hatások minél szélesebb körben érvényesülhessenek, mint az utóbbi időben. A Civil Díj minden jelöltje pedig nagyszerű munkát végez” –  fogalmazott Bara Gábor, az Erste stratégiai területének vezetője.

Íme a 2023-as díjazott szervezetek és kezdeményezések:

Legígéretesebb új szervezet:

Legjobb kommunikációs kampány:

Legsikeresebb adománygyűjtés:

Idén is teltház volt. Fotó: Varga Orsi / NIOK Alapítvány

Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt:

Legjobb együttműködés:

Legjobb termék/szolgáltatás:

Legjobb helyi kezdeményezés:

Legnagyobb hatású projekt:

Beszédet mond az Amnesty munkatársa, Molnár Tímea (Fotó: Varga Orsi / NIOK Alapítvány)

Különdíj:

Közönségdíj:

További információ a Civil Díj programról a civildij.hu-n.

Exit mobile version