Eljárás indult két orvos ellen, mert altatáskor átszúrták egy beteg légcsövét, aki ezután meghalt

nlc | 2023. Május 24.
Egy orvosi műhiba miatt vesztette életét az 54 éves nő egy szlovákiai kórházban. Az orvosok egy rutin-beavatkozást végeztek a betegen, azonban már az altatás során komplikációk merültek fel. Eljárást indítottak a sebész, illetve az aneszteziológus ellen.

Bírósági eljárás indult két orvos ellen, akik hibája miatt egy 54 éves páciens életét vesztette – vette észre a Paraméter

(Ilusztráció: Getty Images)

Az eset nyolc évvel ezelőtt történt, azonban akkor a rendőrség leállította a nyomozást arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény. Szakértői véleményezéseket követően az eljárást újraindították.

Az 54 éves Máriára egy laparoszkópiás epeműtét várt, amit a bardejovi kórházban végeztek el. Férje elmondása alapján az egész egy rutin-beavatkozás és pár nappal később már várták volna feleségét a munkahelyén.

A beavatkozás során már az altatáskor komplikációk merültek fel, ugyanis csak az ötödik próbálkozásra tudták megfelelően levezetni a csövet a nő torkán, azonban csak később vették észre, hogy ezzel átszúrták a tüdejét. Máriát súlyos állapotban szállították át a kassai kórházba és csak ott derült ki, hogy a légcsöve lyukas és gennyes. A nő vérmérgezésben hunyt el.

A közegészségügyi ellátást felügyelő hivatal (ÚDZS) megállapította, hogy az orvosok hibáztak és a kórháznak 6500 eurós bírságot kell fizetnie. Mária családja pert indított az intézmény ellen, így férje és három lánya 85 ezer eurós kártérítést kapott. A kórház sebészét, illetve aneszteziológusát öt éves szabadságvesztésre ítélhetik.

Exit mobile version