Kiszabadult a börtönből Kertész Ágnes, nem tudja, mi lehet a kislányával

nlc | 2023. Május 26.
Kertész Ágnes volt férje a nagymamájának sem engedte látni a kislányt.

Kertész Ágnes 2019-ben vonult be a kalocsai fegyházba, miután az ítélet szerint meg akarta ölni volt férjét, aki hosszú éveken át bántalmazta. Ágnest a bíróság tízévnyi szabadságvesztésre ítélte, mert 2018-ban elkábította, majd többször megszúrta gyermeke apját. A nő azzal védekezett, hogy volt férje önszántából vette a kábítószert, és az életveszélyes sérüléseket is ő okozta saját magának. A bíróság a férj verzióját fogadta el, Ágnesnek pedig börtönbe kellett vonulnia – emlékeztet a Blikk.

A nő ügyvédjével Áder Jánoshoz fordultak kegyelmi kérvényükkel, aki 5 év fogházbüntetésre módosította az ítéletet, elfogadva, hogy az asszony évekig bántalmazó kapcsolatban élt. Ágnes jó magaviselettel pár hónapja szabadulhatott.

Kertész Ágnes eddig senkinek nem adott interjút, kizárólag Török Rékának, az ATV-n vasárnap este látható Heti Napló riporterének szólalt meg.

 „Egy szokásos, szürke hétköznapnak indult és szóltak, hogy jöjjön! Kérdeztem, hová? Szabadul! És el sem hittem és fel sem fogtam, és annyira örültem, hogy sírtam egyszerre és nevettem, elképesztő volt, leírhatatlan, megfoghatatlan érzés volt, amit akkor éreztem…”

 

A kislányát, aki már 10 éves, 6 évesen látta utoljára, és Ágnes nem tudja, melyik országban keresse.

A kislány apja nem veszi figyelembe, hogy Ágnes édesanyjának folyamatos kapcsolattartása lett volna unokájával, több mint 2 éve egy kötelező találkozáson sem jelent meg a férfi a kislánnyal.

 

Ágnes vissza akarja kapni gyermekét. „Bennem sziklaszilárd az a hit, hogy azt a kapcsot, ami egy gyerek és anya között van, nem lehet szétszakítani, és az ellen nevelés, a távolság, az idő, ezek nem olyan akadályok, amik esetleg eltéphetnék ezt a láthatatlan fonalat” – mondja.

A történetnek van egy jó oldala is. Párja, István végig kitartott mellette, a börtön után ott folytatták, ahol abbahagyták. Ágnes hónapok óta munkát keres, próbálja összeszedni magát fizikailag és lelkileg is, pszichológushoz jár. 

Fotó: ATV/Youtube

Exit mobile version