Kirúgott a Starbucks egy nőt, mert fehér: tízmilliárd forint kártérítést kap

Vad Rózsa | 2023. Augusztus 17.
A Starbucks regionális menedzserének, a most 52 éves Shannon Phillips-nek köze nem volt a letartóztatásokhoz, mégis kirúgták.

Még 2018 tavaszán két fekete férfi fogyasztás nélkül akarta használni egy philadelphiai Starbucks mosdóját. A két embert bevitték a rendőrök, ami elég komoly felháborodást váltott ki országszerte.

A 13 éve a cégnél dolgozó, most 52 éves Shannon Phillips-nek köze nem volt a letartóztatásokhoz, ő regionális menedzserként felügyelt több New Yersey-i és philadelphiai  Starbuckst. Ennek ellenére

cége ráverte a balhét és egy hónappal az eset után elbocsátották.

A vállalat „bűnbaknak” használta őt, pusztán csak a bőre színe miatt: ezt már idén június közepén mondta ki egy esküdtszék, miután Phillips diszkrimináció miatt indított pert a Starbucks ellen. Most újabb, 2,7 millió dollár megfizetésére kötelezte a kávézó multit egy amerikai szövetségi bíró.

 

A pénzt szintén Phillipsnek kell elutalni

írja az ABC News – aki így eddig összesen 25,6 millió dolláros (átszámítva nagyjából tízmilliárd forint) kártérítés kapott törvénytelen elbocsájtása miatt.

Exit mobile version