Kézben hordták a betegeket a lépcsőn a Szent István Kórházban, mert nem működtek a liftek

F.C. | 2023. Szeptember 29.
Volt olyan beteg, akit hatan vittek.

A Szent István Kórház sebészetén régóta nem működik az egyik lift, de kedden a másik is elromlott. Emiatt műtéteket kellett elhalasztani. Az egyik hozzátartozó szerint volt olyan beteg, akit 6 ember hozott le kézben az emeletről. „Reggel, amikor bementünk, hazaküldték azokat a betegeket, akik aznapra voltak műtétre kiírva. Aki fent volt a műtőben, azt le kellett ugye valahogy hozni. Azt hatan hozták kézben az osztályra” – mesélte az RTL Híradónak.

A Szent István Kórház sebészete a 3 emeletes B-épületben működik. Az osztály az első emeleten van, míg a műtők a másodikon. Ezért kellett elhalasztani az operációkat.

A liftet csütörtök reggel javították meg, azaz 2 napig egy felvonó sem üzemelt.

A kórháznál azt nyilatkozták, hogy jelenleg is zajlanak a keddi műtétek pótlásai, a szerdára előjegyzett beavatkozásokat pedig az intézmény más műtőiben végezték el. „Egyetlen beteg sem maradt ellátatlan” – hangsúlyozták.

A másik lift azonban továbbra sem üzemel. Az RTL Híradó úgy tudja, 6 és fél millió forintba kerülne a felújítása.

Az Orvostechnikai Szövetség szerint sok műtét marad el a kórházak rekordnagyságúra nőtt adóssága miatt is. A kifizetetlen számlák miatt ugyanis a beszállítók nem tudják biztosítani az eszközöket. Szeptember végére akár már 100 milliárd forint lehet a kórházak lejárt tartozása. 

A beszállítók szerint a nyári 60 milliárdos kompenzáció nem jutott el hozzájuk, ezért most újabb adósságrendezést kérnek a kormánytól. A kormány azonban vitatja, hogy 100 milliárdos lenne a kórházak adóssága.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTVA/Bizományosi: Róka László 

Exit mobile version