Haldokló rokonuk mellől küldték ki a családot a kórteremből, megalázó módon bántak velük az ajkai kórházban

F.C. | 2023. Október 31.
Embertelen és érzéketlen orvosi esetről számoltak be a hozzátartozók.

Az ajkai kórházban megalázó módon bántak egy családdal, akiket épp haldokló rokonuk mellől küldtek ki október elején – írja az Index. Az egyik családtag arról számolt be a portálnak, hogy édesapjuk az ajkai intenzíven alapvetően jó ellátást kapott, ám menthetetlenül romlott az állapota. A légzőmaszk mögül már csak a halálhörgését lehetett hallani a lánya elmondása szerint. Ekkor értek oda a testvérei is, hogy végső búcsút vegyenek az apjuktól. 

Kizavarták őket

A hozzátartozók azt mesélték a portálnak, hogy az ügyeletes főorvos a délelőtt folyamán még azt mondta nekik, hogy mindannyian ott maradhatnak, amíg szükséges, amikor azonban közeledett a látogatási idő vége, az ügyeletes orvos az osztályvezető orvos telefonos utasításának eleget téve kiküldte őket a szobából a kórház szabályzatára hivatkozva.

Amikor azonban nem akarták elhagyni a kórtermet magára hagyva haldokló édesapjukat, az ügyeletes orvos ingerült lett és már a biztonsági őrt akarta hívni, majd megjegyezte: „Nyugodtan lehet perelni”.

Az elhunyt idős férfi gyerekei megijedve eleget tettek a felszólításának, és elhagyták a kórtermet. A nővérek ugyan megígérték nekik, hogy szólnak, mihelyt látható, hogy perceken belül bekövetkezik a halál, de végül csak akkor szóltak, amikor már meghalt.

Belső vizsgálat és bocsánatkérés

Az ajkai kórház főigazgatója – aki a történtek nyomán belső vizsgálatot indított – elismerte az Indexnek, hogy a hatályos jogszabályok értelmében a haldoklónak joga van ahhoz, hogy ne magára hagyva haljon meg.

A portál úgy tudja, az érintett ügyeletes orvos és az osztályvezető főorvos együttesen aláírt levelet küldött a családnak, melyben bocsánatot kérnek. A családtagok azonban azt szeretnék elérni, hogy a kórház folyosójára az intenzív osztály bejárata mellé függesszenek ki egy táblát, amin a haldokló betegek hozzátartozóira vonatkozó jogok olvashatóak, az osztályvezető főorvos pedig kapjon fegyelmit.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version