Sziréna nélkül kellett vonulniuk a tűzoltóknak, hogy ne zavarják a belügyminisztert

Á.K. | 2023. November 11.
Meglazult egy homlokzati elem a Belügyminisztérium épületén, hívták is a tűzoltókat, akik csak csendben jöhettek.

Kilazult egy homlokzati elem a Belügyminisztérium József Attila utcai épületén, hívták is a tűzoltókat, ám a bejelentő azt is kikötötte, hogy a segítség sziréna nélkül érkezzen, nehogy zavarják a belügyminisztert.

Tűzoltók, sziréna nélkül. Képünk illusztráció (Fotó: Pexels.com)

Az rtl.hu által bemutatott – és szakértők szerint hitelesnek tűnő – riasztási adatlap szerint a péntek koradélutáni eset során mintegy 8 méter magasan kellett a tűzoltóknak a lógó elemet stabilizálniuk, csendben.

Az adatlapon egyébként az is szerepel, hogy életveszély nem áll fenn, megkülönböztető jelzést azonban használhatnak a tűzoltók.

Az rtl.hu megkereste a Belügyminisztériumot és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, de egyelőre nem kaptak választ.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz 9 óra 58 perckor érkezett a bejelentést rögzítő adatlap a 112-es Hívásfogadó Központból, amelynek tartalma szerint a bejelentő jelezte, hogy a Belügyminisztérium homlokzatán, nyolc méter magasan egy homlokzati elem kimozdult, és kérte, hogy a helyszínre 13 óra körül a Belügyminiszter Úr zavarása nélkül vonuljanak ki.

Az adatlapon szereplő bejelentőt a fővárosi ügyeletes visszahívta és tájékoztatta, hogy a riasztást a műszaki mentések végrehajtására vonatkozó eljárásrendnek megfelelően hajtják végre.

Ezek után 10 óra 3 perckor riasztotta az V. kerületi tűzoltókat, akik megkülönböztető fény- és hangjelzéssel 10 óra 10 perckor érkeztek ki a helyszínre. A felderítés után magasból mentő tűzoltójárművet kértek a helyszínre, amely 10 óra 25 perckor érkezett meg. Megállapították, hogy az egyik első emeleti ablak tokozása lazult meg és fakerete lógott.

A káreseményt 11 óra 6 percre felszámolták, majd bevonultak a helyszínről. A rendőrség a József Attila utca forgalmát a beavatkozás idejére korlátozta.

Exit mobile version