Engedély nélkül vágtak ki fákat több ezer négyzetméteren Budán

T.CS. | 2023. November 19.
A tarvágás ugyan magánterületen történt, de ettől még engedélyre lett volna szükség hozzá.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármester szomorú Facebook-posztban számolt be egy budai tarvágásról. A tömeges fakivágásra a Mikes Kelemen utcánál került sor, és mivel a terület tulajdonosának nem volt engedélye a tarvágásra, a kerület feljelentést tesz természetkárosítás miatt. Az eljárást már elindították – szúrta ki a bejegyzést a 444.

Sajnos az építési engedélyezési jogköröket 2020-ban elvették az önkormányzatoktól, így egyelőre nem világos, hogy milyen építkezést terveznek. Építkezéssel kapcsolatban kérhető engedély fakivágásra szabályozott módon, esetenként pótlási kötelezettséggel, de ebben az esetben semmilyen engedélykérés nem érkezett az önkormányzathoz, és fontos hangsúlyozni, hogy tarvágásra semmilyen körülmények között nem kérhető engedély

– írta a posztjában a polgármester, aki ígéretet tett arra, hogy az eljárás eredményéről később be fognak számolni. Budapest városa korábban már kijelentette: határozottan ellenzi a területén és a környékén zajló tarvágásokat.

Exit mobile version