Rosalynn és Jimmy Carter az utolsó pillanatig fogták egymás kezét

Esvé | 2023. November 29.
A 99 éves exelnök tolószékben, a felesége arcképével díszített takaróba bugyolálva vett részt felesége temetésén.

Kedden, Atlantában eltemették Rosalynn Cartert, a november 19-én elhunyt volt amerikai first ladyt. Az atlantai búcsúszertartáson, amelyet az Emory Egyetem campusán található templomban tartottak, részt vett a 99 éves Jimmy Carter is, aki 1977 és 1981 között szolgált az Egyesült Államok elnökeként. Az exelnök, aki megromlott egészségi állapota miatt jó ideje hospice ellátásban részesül, tolószékben, a felesége arcképével díszített takaróba bugyolálva érkezett a szertartásra.

Jimmy Carter tolószékben, a felesége arcképével díszített takaróval érkezett a szertartásra. (Fotó: AFP)

Jimmy Carteren kívül a temetésen megjelent mind a négy, még élő korábbi first lady (Hillary Clinton, Laura Bush, Michelle Obama és Melania Trump), valamint a jelenlegi first lady Jill Biden is. Donald Trump és Barack Obama volt elnökök nem vettek részt a szertartáson – írja a hvg.hu.

A 4 még élő korábbi first lady is ott volt a szertartáson. (Fotó: AFP)

A lap emlékeztet, hogy Rosalynn Cartert 96 éves korában érte a halál egy hospice otthonban. Az idős asszonynál korábban demenciát állapítottak meg orvosai, ám a romló állapota ellenére a férjét még így is felismerte. A házaspár unokája a temetésen többek között arról is beszélt, hogy nagyszülei a legutolsó pillanatig fogták egymás kezét.

Elsőre nemet mondott a lánykérésre

Jimmy Carter 1946-ban vette feleségül Rosalynn Cartert, akivel négy közös gyerekük született. A pár az exelnök húgán keresztül ismerte meg egymást, első találkozásuk után Rosalynn „a legjóképűbb fiatalembernek” nevezte Jimmyt. Első randevújukra 1945-ben került sor, amikor a leendő elnök 21, a leendő first lady pedig 18 éves volt. Jimmy nem sokkal ezután már meg is kérte Rosalynn kezét, ő azonban az első alkalommal visszautasította a férfit, mivel édesapjának korábban megígérte, hogy mielőtt férjhez menne, befejezi főiskolai tanulmányait. Az esküvőre végül 1946-ban került sor.

A házaspár attól a pillanattól kezdve elválaszthatatlan volt.. Az alábbi felvétel még 2015-ben készült, de látható, hogy az akkor 88 éves volt first lady és az akkor 91 éves exelnök mosolyogva tett eleget „kötelességének”, amikor egy baseball-meccsen rájuk irányították az úgynevezett Kiss Cam kamerát – ilyenkor a képre kerülő párok a szokás szerint az egész stadion szeme láttára megcsókolják egymást.

Ugyanabban az évben Jimmy Carternél daganatos betegséget diagnosztizáltak, aki ezzel kapcsolatban azt mondta: „Rosalynn megismerése volt az életem csúcspontja”.

Exit mobile version