Romániában, a iași-i Szent Szpiridon Kórház orvosnőjét három kórházban is kezelték, ám mindegyikből hazaküldték. Végül a negyedik kórházban halt meg, ott, ahol dolgozott – írja a maszol.ro.
A 39 éves nő a iași-i regionális onkológiai intézetben egy műtéten esett át áprilisban. Két hét után hazaengedték, ám otthon belázasodott. Újra visszament a kórházba, de egy nap után hazaküldték. Mint kiderült, nem műtét utáni szövődménye volt, hanem fertőzést kapott el a kórházban. Mivel továbbra sem érezte jól magát, még két másik kórházban is segítséget kért. Az egyikben kezelték is, onnan három hét után engedték haza, az állapota azonban tovább romlott. A kollégái próbáltak segíteni rajta, ám végül abban a kórházban halt meg, ahol dolgozott.
A tragikus körülmények között elhunyt orvosnő férje nyilvánosságra hozott vádjai alapján a rendőrség most vizsgálatot indított.
Ami a magyarországi kórházi fertőzéseket illeti, hosszú évek óta folyamatosan nő a számuk. A kórházak évről évre egyre több esetet jelentenek: 2021-ben mintegy 16-21 ezer kórházi fertőzést azonosítottak, és az esetek csaknem fele halállal végződött. Ebből 1400 esetben maguk a kórházak elismerték azt is, hogy a kórházi fertőzés szerepet játszott a betegek halálában. Egy részletes európai vizsgálat 2017-ben arra jutott, hogy Magyarországon évente több mint 78 ezer kórházi fertőzés történik, ami azt jelenti, hogy a kórházba kerülő emberek 3,5 százaléka (csaknem minden 25. ember) fertőzést kap.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock