10 hónapot töltött ártatlanul a börtönben, miután a mesterséges intelligencia rendszer tévesen gyilkosként azonosította

F.C. | 2023. December 17.
Nem vették figyelembe a tanúvallomásokat, annyira megbíztak az AI-alapú szoftverben.

Alekszander Szvetkov orosz hidrológust 2023 februárjában őrizetbe vették, miután egy mesterséges intelligencia-rendszer megállapította, hogy az arca 55 százalékban megegyezik egy gyilkos 20 évvel ezelőtti fantomképével.

Ártatlanul került rács mögé Alekszander Szvetkov – Forrás: odditycentral.com

Szvetkov, az Orosz Tudományos Akadémia Belvízbiológiai Intézetének tudósa az elmúlt 10 hónapban rémálomban élt. Februárban egy krasznojarszki munkaút után leszállították a repülőgépből és közölték vele, hogy több mint 20 évvel ezelőtti gyilkosságsorozat elkövetőjeként azonosították. A nyomozók azt állították, hogy ő és az állítólagos bűntársa legalább két embert megölt Moszkvában 2002. augusztus 2-án, figyelmen kívül hagyva több tudóskollégája vallomását, miszerint Szvetkov velük volt a gyilkosságok idején, ráadásul több száz kilométerre a helyszíntől.

A hidrológus állítólag kénytelen volt aláírni a beismerő vallomást, amelyet később visszavont, és az elmúlt 10 hónapot rács mögött töltötte, miközben családja kétségbeesetten próbálta kiszabadíttatni. 

A felmentő bizonyítékok ellenére az orosz hatóságok úgy döntöttek, hogy megbíznak a mesterséges intelligencia alapú szoftverekben, és az 55 százalékos egyezés már elegendő volt a bebörtönzéséhez.

A tudóst végül a hónap elején szabadon engedték. Az ellene felhozott vádakat azonban még nem ejtették, így egyelőre nem zárult le az ügye.

(via)

Exit mobile version