Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Budapesten, tilos lesz parkolni az alsó rakpartokon

nlc | 2023. December 23.
Lehet, hogy másodfokú készültségre is szükség lesz majd.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az árvízi védekezésben részt vevő fővárosi vállalatok vezetőivel tartott egyeztetés után úgy döntött, hogy a Duna áradása miatt vasárnap 0:00 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendel el, ez pedig azzal is jár, hogy vasárnaptól tilos parkolni az alsó rakpartokon.

 Az előrejelzések szerint a Duna vízszintje december 25-én, hétfőn érheti el azt a magasságot, amely szükségessé teszi az alsó rakpartok lezárását. Emiatt a Budapest Közút Zrt. már vasárnap, december 24-én elhelyezi a megállást tiltó táblákat a budai és a pesti alsó rakpart teljes hosszában. A korlátozás ellenére ott maradó gépjárműveket hétfő délután elszállítják.

Gyalogos sétány az idősebb Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszán 2022 januárjában. (Fotó: MTVA/Balaton József)

A Fővárosi Csatornázási Művek és a Fővárosi Vízművek megtette a szükséges előkészületeket azért, hogy Budapest vízellátásában és a szennyvízszolgáltatásban ne okozzon fennakadást az áradás.

A vízügyi előrejelzések alapján nem zárható ki, hogy a következő napokban egyes fővárosi Duna-szakaszokon akár másodfokú készültségre is szükség lehet. Annál magasabb fokozatot viszont várhatóan nem kell majd elrendelni a folyón levonuló mostani árhullám miatt.

Exit mobile version