Szerelőnek adták ki magukat, 3 millióval húztak le egy nyugdíjast

F.C. | 2024. Február 11.
Csalás miatt vették őket őrizetbe, egy idős férfit vertek át.

Az Egri Rendőrkapitányság Pétervásárai Rendőrőrse őrizetbe vett két recski lakost, akik ellen csalás bűntett miatt indult eljárás. A police.hu beszámolója szerint a 40 és 33 éves férfit azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy megjelentek egy helyi lakosnál, ahol kazánszerelőnek adták ki magukat és miután úgy tettek, mint akik felmérték a házat, közölték, hogy több probléma is van a kéményekkel, illetve kályhákkal, de 3 millió forintért meg tudják javítani a „feltárt hibákat”.

Az idős sértett közölte, hogy sajnos nincs otthon annyi pénze, csak a bankban. A két talpraesett „szerelőnek” ez sem okozott problémát: autójukba ültették a ház tulajdonosát, majd meg sem álltak az első bankig, ahol a kezükbe került a kicsalt összeg, azonban érdemi munkát nem végeztek.

A rendőrök a bejelentést követő 3 órán belül azonosították a két gyanúsítottat, akiket otthonukban fogtak el, majd kihallgatásukat követően kezdeményezték a letartóztatásukat.

Szerencsére a rendőrségi házkutatás során az elvitt pénz egy része is előkerült.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version