Öngyilkosságot megkísérlő férfi életét mentette meg a TV2 sztárja, Kökény Dani

T. D. | 2024. Február 19.
Megrázó esetről számolt be Dani.

Kökény Dániel 2022-ben nyerte meg Sztárban Sztár leszek! című műsort. A fiatal énekes korábban elmesélte, nem egyszerű körülmények között nőtt fel, ráadásul nem olyan régen az is kiderült, nem herdálta el 10 millió forintos nyereményét, hanem a jövőjét igyekszik megalapozni ezzel a pénzzel. 

Fotó: TV2

A 19 éves Dani szombat este ismét megmutatta, helyén van a szíve. A Borsnak adott beszámolója alapján, „A Dal 2024-ben” című verseny után tartott hazafelé menedzserével, amikor megláttak egy férfit, aki az úttest közepén hevert. 

Először nem nagyon tudtuk értelmezni, mi történik, de közelebb kerülve láttuk, hogy valami van az úttesten. Amikor odaértünk, lassítottunk, hogy megnézzük, mit került ki a két autós, és megdöbbenve láttuk, hogy egy férfi fekszik az út közepén. Visszafordultunk, hogy a mi autónkkal védjük a férfit. A menedzserem hívta 112-őt, én pedig próbáltam az úrral kapcsolatot teremteni, aki egy sporttáskát párnának használva feküdt a földön. A férfi elmondta, hogy azért feküdt az úttestre, mert meg akart halni. Próbáltam vele tovább beszélgetni, de ő nem reagált

 

– mesélte a lapnak az énekes. A beküldött fotók alapján az öngyilkossági kísérlet és a két elhajtott autós részéről vélhetően a cserben hagyás a Maglódi út és Lavotta utca kereszteződésében, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház mellett történt. „A mentők nagyon gyorsan megérkeztek a közeli kórházból. Az egyik mentős említette, hogy az úr nem sokkal a bejelentésünk előtt még a klinika sürgősségi osztályán járt és hallotta, amikor a férfi mondta, hogy öngyilkos akar lenni, ezután távozott a kórházból. Vélhetően a férfi ezek után döntött úgy, hogy megteszi, amit eltervezett. A mentők végül szerencsére sértetlenül visszavitték őt a kórházba.”

Dani hozzátette, miután ők megálltak, több autós is lelassított és megkérdezték, szükség van-e segítségre, de akkor már érkeztek a mentők. „Az úr két zebra között feküdt egy kereszteződésben, ahol lassítaniuk kell az autósoknak. Talán a férfi bizonytalan volt abban, hogy el szeretné-e dobni az életét és azért keresett olyan helyet, ahol esélye van megmenekülni. Ez pedig reményt ad arra, hogy később ez nem ismétlődik majd meg. Bízunk benne, hogy minden rendben lesz vele.”

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Exit mobile version