Tovább szigorítaná a kormány a pedofil bűncselekmények büntetési tételeit

nlc | 2024. Február 22.
Több gyermekvédelmi törvényt is módosítanának tavasszal. Erre lehet számítani.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön, a kormánypártok kétnapos ülése utáni sajtótájékoztatón az új államfő lehetséges személye mellett a készülő új gyermekvédelmi törvényekről is elárult részleteket. Mint elmondta, teljesen új gyermekvédelmi rendszert alakítanak ki, világos, tiszta szabályokkal és felügyelettel.

Elismerte, hogy vannak problémák ezen a területen, de óva intett attól a közhangulattól, amely mindenkit, aki ma a gyermekvédelemben dolgozik, bűnösnek kiált ki. Hangsúlyozta, nagyon sok tisztességes és lelkiismeretes ember dolgozik a gyermekvédelemben, viszont férkőztek közéjük beteg és aberrált emberek, akiket minden eszközzel “ki kell metszeni” onnan.

Orbán Viktor miniszterelnök a kegyelemi botrány kitörése után tartott évértékelő beszédében jelentette be, hogy új gyermekvédelmi törvénycsomagot nyújtanak majd be az Országgyűlésnek. 

Az elhangzottak alapján nagyjából húsz gyermekvédelmi törvényt módosítanának a tavaszi parlamenti ülésszakban. A módosítások közül néhányat kétharmados többséggel kell elfogadnia az Országgyűlésnek, és van olyan is, amihez alkotmánymódosításra lesz szükség.

Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióüléséről tartott sajtótájékoztatón Balatonalmádiban 2024. február 22-én. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A Telex a Fidesz-frakcióvezető által csütörtökön elmondottak alapján pontokba szedte az eddig tudható módosításokat, ezek a következők:

A sajtótájékoztatón Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője elmondta, ők is támogatják a gyermekvédelmi törvény szigorítását is, olyan formában, ahogyan azt Kocsis Máté is vázolta, írja a hvg.hu.

Exit mobile version