Hodász András: Lehet-e szeretet nélkül nevelni?

Hodász András | 2024. Február 26.
A ridegség sosem célravezető. A gyermek nevelésénél pedig alapvető hiba. Hodász András számtalan család mindennapjait kísérte figyelemmel az elmúlt években. Szerinte minden nevelési módszer lényege a szeretet.

Mi a leghatékonyabb nevelési módszer? Mennyit engedjünk meg a gyerekeinknek? Hol húzzunk határokat? Hogyan lehet elérni, hogy időben lefeküdjenek, vagy megegyék az egészséges ételt, amit a tányérjukra raktunk? Ahány szülő, annyi válasz ezekre a kérdésekre. Van abban valami izgalmas, amikor olyan munkát végez valaki, aminek során betekintést nyer családok életébe. Érdekes látni a folyamatokat, dinamikákat, és kihívásokat, amikkel szembe kell néznie minden anyának és apának. Számtalan család mindennapjait kísértem figyelemmel az elmúlt évek során, szóval kívülről láttam a legkülönbözőbb nevelési stílusokat és módszereket, sokszor azok következményeit is. 

Rácsodálkoztam a legújabb trendekre, amelyeket a friss házasok boldogan osztottak meg, azzal dicsekedve, hogy a szüleikkel ellentétben ők majd másképp, természetesen sokkal jobban fogják csinálni, mert olvastak egy könyvet, egy forradalmian új módszerről. Azt, hogy ezek közül melyik a valóban hatékony és megfelelő, majd az idő eldönti. Valószínűleg a szüleink és a nagyszüleink is ugyanilyen lelkesek voltak annak idején. Nekem mindig megható volt idős emberekkel beszélgetni, akik visszatekintve az életükre számot vetettek a hibáikkal, látva, hogy hogyan alakult a gyerekeik élete. Hányszor láttam bepárásodni a tekintetüket, amikor arról beszéltek, hogy mit csinálnának másképp, ha most kezdhetnék újra.

Hodász András (Fotó: Csomádi Ferenc)

Amikor én gyermek voltam, közkézen forgott egy könyv, mint a modern szülők Bibliája, ami szigorú, drákói elveket követelt meg a kismamáktól. Ha sír a gyerek, nem szabad felvenni, tanulja meg, hogy az élet kemény. Ha éhes, nem szabad megetetni, csak ha itt van az ideje, tanulja meg kontrollálni a vágyait. Enni, aludni, játszani kizárólag az arra kijelölt időben lehetett. Az érintéssel pedig csínján kell bánni, nehogy elpuhuljon a gyermek. Gondolom, a szerző így akarta felkészíteni a gyerekeket a zord világ kihívásaira, csakhogy alapvetően tévedett, mert éppen ezzel a módszerrel érte el, hogy a felnövekvő generációk nélkülözzék azt a belső biztonságérzetet, ami a felnőtt élet kihívásaival való megküzdéshez szükséges.

Az ilyen körülmények között felnövő ember ugyanis szorongó, és nehezen kötődő lesz.

 

Boldogok, akik sírnak

Hodász András sorozatában olyan, a társadalmat érintő kérdéseket jár körül, amelyekről hisszük, hogy indulatok nélkül, higgadtan és egymás érveit meghallgatva kell párbeszédet indítanunk. A sorozat korábbi cikkei itt találhatók.

Ha lenne olyan téma, amiben szívesen vennéd András írását, írj az ugyfelkapu@nlc.hu címre!

Hála Istennek, az ilyesfajta elméletek az utóbbi időben már csak a neveléstörténeti tanulmányok lapjain bukkannak fel, mint érdekesség, hiszen egyértelművé vált, hogy milyen fontos az érzelmi biztonság a babák számára. Most talán inkább az a kihívás, hogy melyik módszert alkalmazzák a szülők a bőség zavarában. Ezért hívom fel a figyelmet ebben a cikkben arra, ami a véleményem szerint a legfontosabb, és igazából minden módszer lényege: a szeretet. Ám mielőtt legyintenénk erre a — sajnos – kissé elcsépelt szóra, fontoljunk meg valamit.

Az évek során, ahogy figyeltem a családokat, egyértelművé vált, hogy a gyermekek egészséges fejlődése szempontjából elsősorban nem a konkrét technika a kérdés, hanem a szülők hozzáállása, viszonyulása a gyerekeik felé. Képesek-e szeretettel, elfogadással, büszkeséggel fordulni hozzájuk. Teherként élik-e meg a gyerekvállalást, arra fókuszálnak-e, hogy mi mindenről kellett lemondaniuk emiatt, vagy épp ellenkezőleg, alapvetően öröm van bennük. Az otthon légköre biztonságos, kiszámítható, szeretetteljes, vagy  szorongáskeltő, veszélyes és rideg. Ezeket a ki nem mondott érzéseket, attitűdöket a gyerekek nagyon is érzékelik. Ez nem technika, hanem egyfajta állandó lelkület, ami jellemzi a szülő gondolkodását a gyerekével kapcsolatban.

És természetesen nem is arról van szó, hogy ne lehetne olykor fáradtnak, dühösnek, kimerültnek lenni, hanem, hogy alapvetően milyen az otthon hangulata.

A szeretetteljes otthoni légkör, a “fészekmeleg” kialakítása kritikus jelentőségű a gyerekek fejlődésében, és számos kutatás alátámasztja annak pozitív hatásait. Az elfogadás, és a biztonságos környezet nyújtotta támogatás ugyanis elősegíti a gyerekek érzelmi, szociális és kognitív fejlődését, míg az állandóan feszült, vagy diszfunkcionális családi háttér súlyos és hosszútávú negatív következményekkel járhat.

Fotó: Getty Images

Egyértelműnek kell lennie, hogy bármi történik, otthon várják és elfogadják. Ebben a kontextusban a „szeretet” szó nem egy pillanatnyi pozitív érzelmet vagy cselekedetet jelent, hanem egy állandó viszonyulást, hozzáállást, amellyel a szülő a gyermeke felé fordul akár dicsérni, akár fegyelmezni akarja őt, akár feszült, akár nyugodt.                   

Lehet szeretet nélkül nevelni? Lehet. Csak az a kérdés, hogy mi lesz az eredménye.  Nekem személy szerint borsódzik a hátam attól a pökhendi mondattól, amikor valaki a mellét verve számol be a fiatalkori nehézségeiről, és hozzáteszi, hogy „Mégis ember lett belőlem!”. Talán nem csupán annyi a cél, hogy valaki fizikai értelemben felnőjön, ennél magasabbra is tehetjük a lécet. Miért ne lehetne, hogy egy egészséges önértékelésű, stabil mentális állapotú, érett felnőtt személyiség válik belőle?

Tanárként rá kellett döbbennem, hogy számtalan fiatal önértékelési zavarokkal, depresszióval, szorongással, vagy épp dühkezelési problémákkal küzd. Számtalan esetben az ilyen gyermekek mögött nem volt biztonságot nyújtó családi háttér. A szülők közötti állandó feszültség, vagy válás okozta érzelmi hullámzások, az elhanyagolás, az egyik vagy mindkét szülő fizikai vagy emocionális megközelíthetetlensége mind ott vannak az okok listáján. Vajon nem felejtettük-e el, hogy mik a legfontosabb szükségleteik a gyerekeknek? A sok különóra és fejlesztő program mellett jut-e időnk arra, hogy megteremtsük számukra a biztonságos családi fészket?

Sok könyv és cikk foglalkozik a nevelési módszerekkel és technikákkal, ezek mind jók és hasznosak lehetnek. Én csak egy dolgot szeretnék hangsúlyozni: ahogy a napfény és az eső növeszti a virágot, úgy növekszik a gyermek önbecsülése és önbizalma a szüleinek a felé irányuló szeretetében. Nincs ennél fontosabb, és ez semmi mással nem pótolható.

Exit mobile version