Képek 2024. március 15-ről

Sok izgalomra nem számítottam – elvégre, lássuk be, aki végignézett egy március 15-ét Budapesten, az végignéze az összeset –, gondoltam, minden a szokásos mederben zajlik majd, Brüsszel, Himnusz, Nemzeti dal, utána – attól függően, hogy az ember az ellenzék melyik szegletét választja – reggae és fűszag vagy szomorú tekintetek és gonosz bankok.

Ehhez képest kellemesen csalódtam. Tíz perce sem szálltam le a bicikliről, amikor a Nemzeti Múzeum közelében a következő helyzeteken voltam túl:

a biztonságiak elhajtottak a kordonok közeléből, mint mondták, azért, mert nem mehet be senki, akinél fényképező van;
az utcai harcos miniszterelnök urat, akit ezek szerint ilyen eszközökkel kell megvédeni az agresszív fotósoktól, úgy konferálták fel, hogy „most pedig felkérem Magyarország minek… miniszterelnökét, hogy tartsa meg ünnepi beszédét”;
egy öltönyös, kokárdás férfi katonai gyászindulókat kezdett trombitálni, ahogy Orbán elkezdte a beszédét, a valtonosok nem tudták, hogy megvédjék vagy elhajtsák-e, a közönség sem értette, valaki odakiabált neki valamit oroszul;
egy vörös palástos férfit kiszedtek a sorból, szegény nem értett semmit, mint kiderült, Lengyelországból érkezett Orbán Viktor kedvéért, a gyanús jelvények és kitűzők pedig vallási szimbólumok.

Hosszan cébéztek, hogy mi legyen, az eredményt nem vártam meg, remélem, sikerült bejutnia. Az viszont megint kiderült, hogy

ezt az országot valójában egy rosszul promptolt AI generálja, többek között ettől ilyen csodálatos.

Hát így maradtam le a miniszterelnök beszédéről. A hozzám eljutott foszlányokból azért kiderült, hogy sokszor elhangzott Brüsszel neve, így gondolom, nagy retorikai pálfordulás nem volt az elmúlt tíz évhez képest.

Miután nem jutottam be, úgy döntöttem, az egész napom erről szól majd: kint, a széleken fotózom a – szó szerint – perifériára szorult arcokat, akik ezzel együtt is a puszta jelenlétükkel elmesélik, miről szól egy-egy ilyen nap. Van itt minden, utcadivat, kokárda- és magyarságérzés-méregetés, vicces jelmezek és egy úr, aki nem tudta hová tenni a kiló kenyerét. Szóval Magyarország maga.