Macskájuk okozhatta a fehérvári lakástüzet, ami miatt a 4.-ről lezuhant a 18 éves Kitti

F.C. | 2024. Július 29.
Súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a lakás teljesen kiégett.

Mint arról beszámoltunk, tűz ütött ki vasárnap hajnalban egy negyedik emeleti, tetőtéri lakásban Székesfehérváron, az Almássy lakótelepen. Egy 18 éves lány volt otthon, lángok elől az erkélyen át akart menekülni, de lezuhant.

A Bors úgy tudja, a 18 éves Kitti az erkélykorláton kapaszkodva próbálta meg kivárni, hogy a tűzoltók segítsenek neki, de megégett a keze és a mélybe zuhant. “Arra riadtunk, hogy fentről kiabál a kislány, hogy „Segítség! Segítség! Nem akarok meghalni!” – mesélte lapnak egy szomszéd. Elmondása szerint az egyik szomszéd férfi rohant fel, berúgta a lakás ajtaját, amin rögtön dőlni kezdett a füst. Addigra már olyan gyorsan terjedtek a lángok, hogy a lány az ajtón keresztül már nem tudott kimenekülni, ekkor mászott ki a negyedik emeleti lakásuk korlátjára. Percekig tartotta magát, ám megégtek az ujjai és emiatt a mélybe zuhant. A ház előtti rózsabokorra esett, ez mentette meg az életét. Körülbelül 12 métert zuhant, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Több csontja is eltört és égési sérüléseket szenvedett.

A tűz idejekor egyedül volt otthon, mert az édesanyja külföldön van, a testvére dolgozott, az édesapja pedig kutyát sétáltatott.

A tűzoltók még vizsgálják, hogy miért történt az eset, de elvileg az elektromos főzőlap hibásodhatott meg, az gyulladhatott ki.

A Tények információi szerint a tüzet a család egyik macskája okozhatta. Az állat véletlenül ráléphetett a tűzhelyre, ami ettől bekapcsolt. 

A lakás lakhatatlanná vált.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Exit mobile version