Taxishiénákra csaptak le a zsaruk, rengeteg pénzt találtak

Vad Rózsa | 2024. Augusztus 29.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya három letartóztatott taxissal, B. Tiborral, Z. Elemérrel és B. Gyulával szemben nyomoz, zsarolás miatt. Gyanú szerint a taxis banda 2023 júniusától a budai Várban, a Váci utcában, a Vásárcsarnok, valamint a Hősök tere és a Széchenyi fürdő közelében kialakított

taxidrosztoknál kollégáiktól védelmi pénzt szedtek.

A turisztikailag frekventált helyeken csak a nekik fizető fuvarozókat engedték dolgozni, a többieket megfenyegették, majd elüldözték. Az illegális tevékenységet végző társaság vezetője az a 48 éves B. Tibor volt, akit tavaly novemberben egy buszsofőr bántalmazása miatt 2 év fegyházat kapott. A taxisok kocsijaiban gumilövedékes fegyvert, egy kardot, boxert, gázsprayt is találtak.

A nyomozók a három bűnöző elfogása után az elkövetői körrel kapcsolatban álló további taxisok tevékenységét is vizsgálták – írja a Police.hu. A társaság tagjai napi több százezer forintos bevételüknek csupán minimális része után adózhattak, külföldi utasoknak a tarifa többszörösét számolták fel. Az adócsalás és túlárazásos csalás miatt augusztus 27-én

 

közel 100 rendőr és NAV-os csapott le egyszerre

öt helyszínen, ahol elfogásokat és kutatásokat hajtottak végre. A NAV hat taxit, számos taxiórát és POS-terminált, laptopokat, tableteket, valamint mobiltelefonokat foglalt le. Összesen 8 835 500 forintot, 9737 dollárt és 10 350 eurót találtak, amit szintén lefoglaltak. Kábítószer birtoklása miatt két taxissal szemben indult büntetőeljárás a BRFK-n. Csalás miatt egy férfit gyanúsítottként, míg hármat tanúként hallgattak ki. A rendőrök emellett további akciókat is ígértek a taxishiéna társaság további tagjai ellen.

Exit mobile version