Van egy manapság méltatlanul elfeledett embercsoport az evangéliumokban, akikről keveset beszélünk, pedig nagyon is kellene. Ezek az emberek nem voltak vámszedők, sem utcanők, sem megszálló rómaiak. Nem voltak a társadalom perifériáján tengődő megvetettek, sőt, sokak szemében köztiszteletnek örvendtek. Gyakran előre köszöntötték őket a köztereken. Nagy tudású, megbecsült és gazdag emberek voltak, akik ismerték a törvényt, és a felsőbb társadalmi réteghez tartoztak. És hogy egyértelmű legyen, hogy ők Isten hű szolgái, gyakran imádkoztak nyilvánosan, szélesre szabott imaszíjukkal, hogy lássák őket az emberek. Ügyeltek rá, hogy megadják a templomnak és a papoknak, ami jár, és arra is, hogy mindenki lássa, hogy milyen bőkezű adakozók. Ők voltak a farizeusok. Róluk mondta Jézus, hogy nem mennek be a mennyek országába. Ez jutott eszembe a Gellért-hegyre tervezett kőkeresztről.
Azok számára, akik nem találkoztak még a hírrel: egy hatalmas kereszt kerül a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatára. A változtatás egy nagyobb projekt része, ami a Citadella megújulását célozza, és a hírek szerint összesen húszmilliárd forintba fog kerülni. Túl azon, hogy egy műalkotás ilyetén módon való átalakítása sérti a művészet szabadságát, és a művésznek a saját művéhez fűződő jogait, ebben az esetben ezen felül tulajdonképpen farizeizmus tankönyvi példája is. Ezt támasztja alá Simicskó István önleleplező nyilatkozata, aki szerint ezzel a kereszttel mutatunk példát a hanyatló nyugatnak és erősítjük meg a keresztény értékeket. Csakhogy, aki olvasta valaha a Bibliát, annak egyértelmű, hogy a keresztény értékeknek semmi közük kőkeresztekhez.
Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy követjük Jézus tanítását, aki felszólít arra, hogy adjunk enni azoknak, akik éhesek, ruhát azoknak, akiknek nincs mit felvenni, és fogadjuk be az otthontalanokat. Nem csak egyszerűen felszólít minket minderre, de egyenesen kijelenti, hogy ha nem tesszük meg, nem fogunk eljutni az üdvösségre. Máté evangéliumában konkrétan ezt mondja:
Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.
(Mt 25,41-43)
Nekünk (illetve hát nekik pontosabban) pedig mindennek ellenére van bátorságuk számon kérni a nyugati országokon a keresztény értékeket. Azokon, akik jócskán előttünk járnak mindannak megvalósításában, amit Jézus mondott. Nem hergelnek a menekültek ellen, sőt, befogadják őket, ahogy anno Magyarországon is néhány szerzetesrend és keresztény közösség, akiknek volt bátorságuk szembemenni a fősodor gondolkodásával. A szociális ellátás pedig pontosan tudjuk, hogy tőlünk nyugatra jóval jobban működik, mint ahogy nálunk valaha működött. Nézzük csak meg a hajléktalan ellátást, vagy a manapság újra népszerű témává lett egészségügyet. Ezzel nagyjából mindenki tisztában van, aki valaha elhagyta már az országhatárt.
Illusztráció: Neményi Márton
Eleve gyanús persze, amikor valaki melldöngetve bizonygatni kezdi a kereszténységét. Ilyenkor élhetünk a gyanúval, hogy valami nem stimmel. Azok, akik komolyan gondolják a hitüket, nem teszik ki a kirakatba, hanem megélik. Csendben, a hétköznapokban. Úgy, hogy senki se lássa, csak a Mennyei Atya, aki a “rejtekben is lát” és megjutalmaz érte. Jézus azt mondta egyszer, hogy “az Isten országa köztetek van”. Az Isten országa az a hely, ahol Isten törvényei érvényesülnek. Azok az emberek tartoznak oda, akik komolyan veszik a tanítását: szeretik egymást, és az ellenségeiket, segítik a szegényeket és imádkoznak az üldözőikért. Ők azok, akik nem kezdenek egy olimpiai megnyitó kapcsán őrjöngő gyűlölködésbe, és nem fantáziálnak más politikusok édesanyjának abortuszán, csak, hogy néhány példát említsek.
Boldogok, akik sírnak
Hodász András sorozatában olyan, a társadalmat érintő kérdéseket jár körül, amelyekről hisszük, hogy indulatok nélkül, higgadtan és egymás érveit meghallgatva kell párbeszédet indítanunk.
A sorozat korábbi cikkei itt találhatók.
Anno a farizeusok hiába játszották el, hogy milyen jó emberek, és mennyire mélyen hívők, Jézus rámutatott, hogy olyanok, mint a meszelt sírok: kívülről szépek, de belül tele vannak halott csontokkal és rothadással. A modern kori farizeusok kőkereszteket állítanak, és becsmérlően beszélnek mindenkiről, aki nem ért egyet velük, miközben nagy hangon bizonygatják, hogy ők az igazi keresztények. Csak azért, hogy egyértelmű legyen, rögzítsük a jövő nemzedékei számára:
ezeknek az embereknek semmi közük a krisztusi tanokhoz. Nekik ez csak egy álca, egy politikai termék, ami jó pénzt hoz a konyhára.
Ők szembemennek mindazzal, amit Isten az ő írott Igéjében a követőitől kért. Hiába költenek milliárdokat keresztek felállítására, vagy templomok felújítására, hiába fotózkodnak lépten nyomon egyházi vezetőkkel, miközben jórészt nekik köszönhetően az elmúlt években a szegények még szegényebbek és a gazdagok még gazdagabbak lettek.
A szomorú az, hogy a keresztény értékek valóban hanyatlóban vannak: itt, Szent István hazájában. És amíg ezt nem mondjuk ki, és nem változunk meg gyökeresen, addig pontosan az ellenkező irányba megyünk, mint amit az államalapító megálmodott.