Szigorodhat a Nők 40 program januártól

Vad Rózsa | 2024. Október 03.
Úgy néz ki, 2025-től már csak Nők 43+ nyugdíj program várható.

Újabb nyugdíjprogramot, tulajdonképpen szigorítást lengetett be a kormánybarát Magyar Nemzet. A lap értesülései alapján jövőre Nők 43+ néven jöhet a Nők 40 program frissített verziója. Miközben ezzel a nyugdíjkorhatár nem emelkedik, a nőknek érdemes lesz alaposan megfontolniuk, mikor éljenek a korkedvezmény lehetőségével.

A Nők 40 program keretében 2011 óta

negyven év munkaviszony után azok a nők is nyugdíjba mehetnek, akik még nem érték el a hivatalos nyugdíj-korhatárt. A könnyítést akkor azzal a mondással indokolta a kormány, hogy a fiatalabb nagymamák segíthetnek a dolgozó szülőknek, gondoskodnak az unokákról, támogatva a családokat. A lap által idézett Hitelfórum szerint 2025-ben jöhet a Nők 43+, az eddigi kedvezményes nyugdíj-feltételek szigorítása mellett. A szakmunkás-képzésben és a felsőoktatásban eltöltött éveket már nem számítják majd be a Nők 40-hez szükséges szolgálati időbe, kivéve a szakmunkás nyári gyakorlaton és a szakközépiskolai biztosítási jogviszonyban eltöltött időt.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők

még több évet veszíthetnek, mivel az egyetemi évek nem számítanak majd bele a nyugdíjjogosultságba. Ez még akkor is igaz, ha az adott időszak egyébként szolgálati időnek minősül – például, ha valaki 1998 előtt nappali tagozaton volt hallgató. A Nők 40 bevezetése idején a 62 éves nyugdíj korhatárhoz igazodott, amit mára 65 évre emeltek. A Nők 43+ pedig három évvel több munkaviszonyt követel majd meg a korai nyugdíj fejében.

A lap szerint idén egyelőre marad a 65 éves korhatár, így aki 1960-ban született, az 2025-től mehet nyugdíjba.

Exit mobile version