Nincs vesztenivalójuk! – menekülthelyzet a görög–macedón határon

Kováts Dániel | Fotózta: Kováts Dániel | 2015. Szeptember 01.
Egy hetet töltöttem a görög–macedón határnál, Idomeniben. Európa térképén ez az a pont, ahol naponta mintegy 3000 menekült lépi át a határt, hogy maga mögött hagyja a poklot. Maradni itt senki nem akar, csak gyorsan továbbjutni. A két ország mindent megtesz azért, hogy az áthaladást meggyorsítsák, illegális úton ugyan, de továbbkísérik a menekülteket – és nem a civil emberek együttérzése működteti a rendszert. Képekben mutatom, mi történik a határon.
Szíria, Afganisztán, Szomália: emberek ezrei indulnak útnak a konfliktuszónákból, hogy Görögországon, Macedónián, Szerbián és Magyarországon keresztül eljuthassanak nyugatra. Kockáztatnivalójuk nincs, csak hitük, hogy egy szabad világ felé vezet az útjuk.

 

Míg régebben csak a férfiak indultak útnak, ma, többek között az Iszlám Állam kegyetlenségei miatt, családostul – karon ülő csecsemőkkel, terhes asszonyokkal – vágnak neki a végeláthatatlan útnak. Egy menekülttől megtudom, hogy a szír kurdokat az ISIS terroristái gondolkodás nélkül kivégzik. Az út során sokan mondták, nincs vesztenivalójuk, ahogy választásuk se sok. Számukra minden nap számít.

 

Miután a menekültek megérkeznek Görögországba, a görög szervek buszokon szállítják a menekülteket a határhoz. Nem más ez, mint egy intézményesített illegális határátkelés, az állam tulajdonképpen illegális útvonalakat biztosít a menekülteknek.

 

A görög–macedón határon jelen vannak az ENSZ, a Vöröskereszt, az Orvosok Határok Nélkül, a LEGIS és további civil szervezetek képviselő, akik minimális orvosi ellátást, vizet, élelmet igyekeznek biztosítani az átkelőknek.

 

A görög határ egy pici falu határától 100 méterre található. Itt egy sínen keresztül vezet át az út Macedóniába, a határ többi részét szögesdrót védi.

 

Az áthaladás zaklatott: a szakaszt katonák védik, a síneken sorba kell állniuk – a tűző napon, a forró síneken. Mindennek tetejében a szakaszon vonatközlekedés zajlik, a szerelvényeket át kell engedniük.

 

Angolul szinte senki nem beszél, az utasításokat nem értik, fogalmuk sincs, mit akarnak tőlük a katonák – de sokan azt sem tudják, pontosan merre kell továbbhaladniuk.

 

A szírek megkülönböztetett elbírásban részesülnek, hivatalosan Görögországban fél évet maradhatnak, ám Macedóniát minden menekültnek el kell hagynia 72 órán belül.

 

 

Az átengedés üteme kiszámíthatatlan, ad hoc jelleggel, ötvenes csoportokban engedik át őket. Ez egy kritikus pont, sok családot így szakítanak szét.

 

 

 

 

A hangulat feszült, a menekültek gyakran nekifeszülnek a katonáknak, akik nem félnek bevetni a gumibotot. Gyakran hallani sírást, visítást, és az is megesik, hogy egy-egy gyermek eltűnik a tömegben.

 

 

 

A macedónok nagyon gyorsan regisztrálják őket, kapnak egy hivatalos dokumentumot, hogy 24 órán belül el kell hagyniuk az országot, majd biztosítják nekik, hogy vonattal vagy busszal eljussanak a szerb határig. Sokan taxival teszik meg a távot, amiért körülbelül 100 eurót számítanak fel.

 

A menekültek számára minden egyes határátlépést óriási eufória követ. Mihelyst sikerül átlépniük, óriás megkönnyebbülés lesz úrrá a tömegen.

 

 

 

A menekültek nagyjából tudják, hány nap alatt tudnak elérni A pontból B-be. Egy kaukázusi férfi a gyermekével 2 nap alatt eljutott Macedóniából a Keleti pályaudvarra, azzal azonban nem tud számolni, hogy Magyarországon mennyi időt kell vesztegelniük.

 

 

 

 

 

Egy menekülttől megtudom, a mobiltelefon létszükséglet, sokan mindenüket eladják, hogy mobiltelefonhoz jussanak. Nem véletlen hát, hogy szinte minden sajtófotón mobiltelefonozó menekülteket látni. Az eszköznek köszönhetően például egyre kevesebben dőlnek be az embercsempészeknek, a menekültek ugyanis minden információt feltesznek a netre, ami a később érkezők számára életmentő lehet. Így jutott el például Görögországig a magyar kerítés híre is, amitől a menekültek annyira nem is félnek – ellenben az ujjlenyomat adásától és a magyar menekülttáboroktól igen. Senki nem akar oda menni, azonnal mennének tovább Németországba, Svédországba vagy Olaszországba.

 

 

 

 

A menekültek társadalmi rétegződése változó: az orvostól az utcaseprőig mindenki el akarja hagyni az életveszélyes országát.

 

 

 

 

 

Sokan nem értik, mi zajlik Magyarországon. A menekültek érzik, negatív fogadtatásban van részük, nem is akarnának maradni, tovább mégsem – vagy borzasztó procedúrák árán – engedik őket.

 

 

Utam során rengeteg menekülttel beszélgettem, valamennyiükben közös volt, hogy a velük történt borzalmakról indulatok nélkül meséltek. Tudják, a rettenetet kitörölni nem tudják az életükből, de hajtja őket egy álom, egy jobb élet reménye.

Olvasd el ezt is!

Exit mobile version