Itt az ideje, hogy cuki lajhárbébiket nézegess!

nlc | 2020. Május 27.
A lajhár felnőtt korában is eszelősen cuki állat, hát még akkor, amikor kicsi!

A lajhárok Közép- és Dél-Amerika erdőinek fáin élnek, a testfelépítésük is ehhez az életmódhoz alkalmazkodott. A mellső végtagok hosszúak, a hátsók viszont sokkal rövidebbek. Végtagjaikon hosszú karmokat viselnek. A hátsó mancsain minden lajhárnak három-három ujja van. A mellső lábak szerint viszont a faj két családra oszlik, ugyanis léteznek háromujjú lajhárfélék és a kétujjú lajhárfélék.

A bőr alatt összenőtt lábujjak és a sarlószerű karmok teszik lehetővé, hogy a lajhárok úgy tudjanak héderelni a fán, hogy közben nem kell semmiféle különösebb erőfeszítést tenniük. Kizárólag levelekkel táplálkoznak és kalóriaszegény életmódot folytatnak, napi 9-10 óra alvással. Okos állatnak nem mondhatók, a szaglásuk viszont eléggé fejlett. Az ágakon fejjel lefelé másznak, a fáról viszont ritkán, hetente jó, ha egyszer merészkednek le, hogy elvégezzék a dolgukat. 

lajhárbébi

A németországi Bergzoo bébilajhárja (Fotó: Schellhorn/ullstein bild via Getty Images)

lajhárbébi

Háromujjú lajhár kölykével Costa Ricán (Fotó: Getty Images)

lajhárbébi

Kétujjú lajhár a közelmúltban született kölykével a Szegedi Vadasparkban 2020. április 29-én Fotó: MTI/Rosta Tibor)

lajhárbébi

A drezdai állatkert bébilajhárja (Fotó: Arno Burgi/picture alliance via Getty Images)

lajhárbébi

Hárumujjú lajhármama cipeli a kölykét Peruban (Fotó: Avalon/Universal Images Group via Getty Images)

lajhárbébi

Kapaszkodó lajhárkölyök (Fotó: Getty Images)

lajhárbébi

Tündéri kölyök (Fotó: Getty Images)

lajhárbébi

A Corcovado Nemzeti Park lakói (Fotó: Getty Images)

lajhárbébi

Banya, a kétujjú lajhár nõstény kölyke a Fõvárosi Állat- és Növénykert Pálmaházában (Fotó: MTI Fotó: Kovács Attila)

lajhárbébi

Lajhárbébi Costa Ricán (Fotó: Getty Images)

Míg a háromujjú lajhárok szezonálisan szaporodnak, a kétujjúaknál a párzási időszak egész évben tart. Előbbieknél 120-180 napig, utóbbiaknál 7-10 hónapig tart a vemhesség, melynek a végén egy kislajhár születik. A lajhárbébik általában 5-9 hónapig maradnak az anyjuk mellett, ebből az első 3-4 hónapot rájuk csimpaszkodva. Bizonyos esetekben, ha a kölyök leesik a fáról, az az életébe kerül és nem is az esés következtében szerzett sérülések miatt, hanem azért, mert az anyaállatok, saját biztonságukat féltve, nem feltétlenül másznak le értük a fáról.

A lajhárok magányosan élnek,  szaporodás pedig néha azért hiúsul meg, mert előfordul, hogy inaktív életmódjuknak köszönhetően  a nőstények egész egyszerűen nem találkoznak hímekkel.

Tudtad?

A lajhár lassú életmódja miatt a lassúság szinonimájává vált a köznyelvben, gyakori inaktív életvitelük miatt régebben azt hitték róluk, hogy pusztán a „levegőből élnek”. (Wikipedia)

Az állat akár 40 évig is elél. A világ legidősebb ismert lajhárja, a németországi Halle hegyi állatkertjében élő Paula tavaly töltötte be az 50. életévét

Cuki állatbébikből sosem elég!

Exit mobile version