Család

Cuki kis bölény született Miskolcon – fotók

Születése után pár órával már anyjával együtt sétált.

Megszületett a Miskolci Állatkert első európaibölény-borja. A kis bikaborjú augusztus végén jött a világra. Míg az első napokat többnyire pihenéssel töltötte, addig ma már egyre gyakrabban követi anyját és a többi felnőtt állatot. Az újszülöttel együtt így már 5 fősre gyarapodott az állatkert bölénycsordája.

Augusztus végén jött világra a miskolci bölényborjú (Fotó: Miskolci Állatkert/Veress Tamás)

A Miskolci Állatkert első bölényei 2016-ban érkeztek meg, majd 2017-ben lett négytagú a csapat. Az akkor még fiatal állatok most lettek elég idősek ahhoz, hogy szaporodjanak is, így megszülethetett az első miskolci bölényborjú.

Az utód anyja az elsőként Miskolcra érkezett bölény, amely Nagykanizsa közeléből, egy vadaskertből, míg az apa a pozsonyi állatkertből került Miskolcra. A bikaborjú, a patások többségéhez hasonlóan nagyon fejletten jött a világra, születése után pár órával már anyjával együtt sétált.

Fotó: Miskolci Állatkert/Veress Tamás

Az európai bölény (Bison bonasus) Európa ma élő legnagyobb testű szárazföldi emlőse. A vadászat hatására az elmúlt évszázadokban élőhelyein fokozatosan kipusztult. Magyarországon is élt egykor európai bölény, vadászata Mátyás király korában még közönséges eseménynek számított.

Az utolsó magyar bölényt feltételezések szerint Erdélyben, a borgói Plaj-magaslaton 1762-ben ejtették el, az utolsó vadon élő egyedét pedig minden bizonnyal 1925-ben pusztították el a lengyelországi bialowiezai őserdőben. Szerencsére az állatkertek erőfeszítései meghozták eredményüket: állománya folyamatosan növekedett, így az 1950-es évek óta több helyre is sikeresen visszatelepítették.

Fotó: Miskolci Állatkert/Veress Tamás

Manapság közel kétezer bölény él szabadon Lengyelországban, Fehéroroszországban, Oroszországban, Ukrajnában, Szlovákiában és Romániában. Az európai állatkertek ma is összehangolt tenyészprogram keretében tartják a bölényeket, hogy segíteni tudják a faj hosszú távú fennmaradását.

Az európai bölények ivarérettségüket 2-3 éves korukban érik el. A Miskolcon világra jött borjú is várhatóan eddig lesz itt látható, majd a faj tenyészprogramjának keretében más állatkertbe kerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top