Vegyél te is csúnya zöldséget-gyümölcsöt!

Horowitz Katalin | 2016. Július 06.
Szerencsére Európában már itt-ott megjelentek a boltok polcain a korábban kevésbé kívánatosnak tekintett zöldek, de még volna mit tenni. Az Egyesült Államokban még rosszabb a helyzet, pedig így elképzelhetetlen mennyiségű termény vész kárba.

Jordan Figueiredo évek óta küzd a világ egyik legnagyobb cége, az USA hipermarketjeit uraló Walmarttal, hogy végre hajlandóak legyenek teret engedni a göcsörtös, púpos vagy más szempontból kevésbé esztétikus zöldségeknek és gyümölcsöknek. A 37 éves aktivista már hosszú ideje kampányol célja elérése érdekében, mivel így jelentősen csökkenthető lenne az az elképesztő mértékű pazarlás, amelynek eredményeként a leszüretelt termények 40 (!) százaléka kerül a boltok polcairól egyenesen a szemétbe. Ez egy tavalyi adat szerint nem kevesebb, mint 5,4 milliárd kilogramm zöldség és gyümölcs, aminek semmi baja nincs azon kívül, hogy nem tökéletes a formája. Emellé érdemes odatenni azt a statisztikát is, amely szerint minden hetedik amerikai háztartásban problémát okoz az egészséges élelmiszerek beszerzése. Magyarországon egy tavalyi adat szerint 30 000 és 50 000 között van az éhező gyerekek száma.

“Társadalmi hasznosság és fenntarthatóság szempontjából egyértelműen előnyös lenne ez a gyakorlat – nyilatkozta Figueiredo a The Huffington Postnak. – Emellett még PR-szempontból is kiváló eszköz lehetne az eladók számára. A Walmartnak rengeteg áruháza van, ha ők elkezdenének csúnya gyümölcsöt és zöldséget árulni, mindenki más látná, hogy nincs ezzel semmi baj.”

Figueiredo szerint a legfontosabb, hogy az emberek megértsék, hogy a deformálódott külsejű termények pontosan ugyanannyi tápanyagot és vitamint tartalmaznak, mint a hibátlan alakú változatok, emellett mindenkinek tudatosítania kell magában a fenti adatokat. Az aktivista úgy véli, ha az emberek ráébrednek, hogy milyen elképesztő mennyiségű terményt pazarlunk, onnantól már nem nehéz őket meggyőzni arról, hogy válasszák a kevésbé tökéletes formájú zöldségeket.

Pont annyi vitamin van bennük, mint a “szép” társaikban (Fotó: National Geographic)

A remény göcsörtös sugarai

Szerencsére ma már egyre több cég ismeri fel, hogy a csúnya termények árusításával egyrészt további bevételre tehet szert, ráadásul PR-fogásnak sem rossz ez a megoldás, mivel az emberek számára szimpatikus kezdeményezéssel ki lehet tűnni a versenytársak közül.

Az USA területén a Whole Foods a San Franciscó-i Imperfect Produce nevű startuppal összefogva előfizetéses rendszerben értékesíti a kevésbé vonzó külsejű terményeket. Ez annyit tesz, hogy a programban résztvevők a havi előfizetési díj fejében mindig friss, szezonális zöldségeket kapnak, amelyeket az Imperfect Produce ráadásul házhoz szállít.

A San Franciscó-i Imperfect Produce élen jár a trend amerikai elterjesztésében

A Walmart lenne a nagy falat, a tengerentúli ország legnagyobb zöldség-gyümölcs forgalmazója ugyanis évente csak élelmiszerből 167 milliárd dollár értékben forgalmaz, mindezt 4600 üzletén keresztül. Ha ez az egy cég hajlandó lenne felkarolni a csúnya termények ügyét, már meg is lenne az a kritikus tömeg, amely a csaknem teljes társadalmi elfogadáshoz szükséges.

“A Walmart korábban már sikeresen lépett fel fontos társadalmi kérdésekben – mondta Car Jorgensen, a Daymon tanácsadó cég globális fogyasztói stratégiával foglalkozó vezetője. – Ha eléggé hisznek valamiben, akkor tudnak tenni érte.” Jorgensen többek között a szabad tartásból származó tojások forgalmazására gondolt: egy kis bostoni nonprofit szervezet néhány éve kampányt indított a ketrecben tartott csirkék tojásainak bojkottjáért, és sikerült  Walmartot is maguk mellé állítani. Hasonlóra lenne szükség a csúnya termények esetében is.

A civilizált világban már létező mozgalom

Bár Stefanie Sacks táplálkozási tanácsadó – a What The Fork Are You Eating? című könyv szerzője – bírálta az áruházláncot, amiért nem tesznek semmit az USA területén, a Walmart már próbálkozik az égető kérdés megválaszolásával. Saját közleményük szerint az elmúlt években 82 százalékkal csökkentették a hulladéktermelésüket, ebbe beleértendő a kidobott élelmiszer is. Évente pedig több mint 544 millió kilogramm élelmiszert adományoznak jótékony célra.

Emellett pedig Nagy-Britanniában, ahol az Asda nevű szupermarket-lánccal vannak jelen, 5 kilós dobozokban kínálják a csúnya portékát, a “rendes” termények árának 70 százalékáért. Az egy éve indult program annyira sikeresnek bizonyult, hogy ma már több mint 550 Asda-üzletben lehet ilyen dobozokat vásárolni.

Portugáliában Fruta Feia néven működik egy startup, amely hasonló módon működik, a francia Intermarché szupermarketlánc pedig már közel két éve Inglorious Fruits & Vegetables (Becstelen zöldségek és gyümölcsök) néven kínálja a csúnya terményekből álló kosarait, szintén 30 százalékos árengedménnyel.

A francia Intermarché már két éve sikerrel futtatja az Inglorious Fruits & Vegetables programját

Sajnos egyelőre kevés fogyasztói kutatás foglalkozik a csúnya zöldségek segítségével elérhető haszonnal, pedig mint a fentiekből is látható, volna igény a sokszor olcsóbban kapható, de a “szép” változatokkal teljesen egyenértékű termények forgalmazására. Persze ez nem azt jelenti, amit egyes magyar élelmiszerüzletek csinálnak, hogy a félig megrohadt gyümölcsöt és zöldséget lefóliázva “értékcsökkent termékként” kínálják.

Vennél csúnya zöldséget-gyümölcsöt, ha annak ugyanolyan az íze és a tápanyagtartalma, mint a szép terményeknek?

További cikkek az élelmiszer-pazarlásról az NLCafén:

Exit mobile version