Spanyol tapas: falatka és életmód

Kis-Varga Judit / Csak a Puffin | 2016. Július 12.
Sokan egyszerűen csak falatkaként emlegetik, pedig az igazi spanyol tapas ennél sokkal, de sokkal több. Elég csak egy kisvárosi tapasbárba belépni, és egyből megértjük, miért olyan fontos a spanyol konyha számára: étel és életmód egyben!

Tintahalkarikák, sós mandula, sonkás kanapé: változatos falatkák, előételek, snackek gyűjtőneve a tapas. A spanyol találmányt hagyományosan alkohol mellé szolgálták fel a fogadókban, helyesebben nem az alkohol mellé, hanem rá: a tapa szó ugyanis eredetileg fedőt jelent, egy kenyérdarabot, ami a pohár vagy az üveg tetejére téve megvédte az italt a bogaraktól.

Az eredetileg Andalúziából induló tapasmozgalom a 19. század közepén indult hódító útjára, és a 20. századra trendi nemzetközi étellé vált, így ma már rengeteg tapasbárral találkozhatunk a világon.

Királyi varázsszer vagy egyszerű túlélőfalatok?

Hogy honnan ered a tapas? Egy középkori legenda szerint X. Bölcs Alfonz kasztíliai király nevéhez fűződik a tapas feltalálása, aki – állítólag – súlyos betegségéből úgy gyógyult fel, hogy főétkezései között folyamatosan borozgatott, a borhoz pedig apró falatkákat evett. Miután felépült, úgy gondolta, hogy ezt a csodaszert mindenkinek ki kell próbálnia, ezért elrendelte, hogy a fogadók mindig adjanak néhány falatkát a borhoz és az alkoholos italokhoz.

Mások szerint a tapas elterjedése egy gondos andalúz fogadós érdeme. Andalúziában alakult ki ugyanis az a szokás, hogy kenyérdarabokkal takarták le a sherryt, nehogy belerepüljenek a bogarak. A fogadós pedig egyszer különböző finomságokat kezdett a kenyérre pakolni, így lassan maga a fedél is ugyanolyan izgalmas lett, mint az ital.

A munkások, farmerek szerint azonban nekik köszönhető a tapas felfedezése: szerintük egyszerűen azért alakult ki a tapasozás hagyománya Spanyolországban, mert ebéd és (az este 9–11 közötti) vacsora között olyan sok idő telik el, hogy a munkások kénytelenek voltak kisebb falatokat eszegetni munkaidő alatt, hogy kibírják vacsoráig.

Tapas, maga az életmód

A spanyol tapas ma már sokkal több, mint kis falatkák sokasága. Életmód: a munka vége és a vacsora közötti idő kedélyes eltöltése, amikor a barátok sorra járják a tapasbárokat és egy kis pohár ital mellé finom falatkákat esznek. Csak be kell menni egy andalúz bodegába (kocsmába), és pillanatok alatt megértjük, miről van szó. Az olívaolaj, fokhagyma és tengeri herkentyűk illata csapja meg az orrunkat, ahol aztán kellemesen eltölthetjük az időt pár pohár ital és finom tapas társaságában. 

A tapas egyesek szerint az istenek gyorseledele, amit nyugodtan, komótosan kell elfogyasztani. A tapas a kapkodóan készülő, fagyasztott, kész vacsorák kényelmes ellentéte, ami bizonyítja, hogy a gyors étel is lehet jó. Az igazi tapasbárok általában tele vannak helyiekkel, akik egy sör vagy sherry mellett ráérősen beszélgetnek fociról és politikáról, és közben falatoznak. 

Miből lehet tapas?

Tulajdonképpen bármiből. Apró szendvicsek, kolbászdarabkák, fűszeres olajos magvak, finom sonkák, sajtok egy darab ropogós kenyéren – és még sorolhatnánk. Bármilyen ételből készíthetünk tapast, ami apró adagokra osztható. Olyannyira, hogy – mivel a spanyol konyhát is rengeteg hatás érte, így nem meglepő, hogy – a spanyol tapasbárban norvég lazaccal, vagy kínai tavaszi tekerccsel is találkozhatunk.

A tapas lehet nyers, sült vagy szószban úszó, gyakran erősen fűszeres falatka. Lehet hideg vagy meleg, használható hozzá sonka, szalámi, rák, lazac, zöldségek, sajtok és mindenféle hús. Mindenből egy kicsi. Legtöbbször főleg kézzel vagy fogpiszkálóval szokás megenni az apró falatokat.

Sós mandula

Hozzávalók:

A sütőt előmelegítjük 120 fokra. A tojásfehérjét enyhén felverjük, hozzáadjuk a paprikát, és ha már kezd habos lenni, hozzáadjuk a mandulát, és jól elkeverjük benne. Tepsibe terítjük a mandulát, megszórjuk tengeri sóval, átforgatjuk, hogy rátapadjon a só a mandulaszemekre, majd 30 percre sütőbe toljuk. Sütés közben meg-megforgatjuk. 30 perc után kikapcsoljuk a sütőt, de a mandulát további 30 percig a sütőben hagyjuk.  

Csípős húsgolyók vörösboros mártásban

Hozzávalók 10 kis adaghoz:

Adjuk a húshoz a vízbe áztatott, majd kifacsart kenyeret, a tojást, a lereszelt vöröshagymát, egy gerezd felaprított fokhagymát, az erős paprikát, a fahéjat, sót, borsot. Gyúrjuk össze a masszát, formázzunk belőle kis gombócokat, majd forró, bő olajban süssük ki őket. A kisült fasírtokat szedjük egy tepsibe.
Keverjük el a paradicsomot a borral, sózzuk, borsozzuk a keveréket, öntsük a húsra. 220 fokos sütőben süssük 30-35 percig. A petrezselymet és a maradék fokhagymát aprítsuk fel, majd keverjük el a kész húsgombóccal.

Csilis-olívás sajtkockák

Hozzávalók:

30 dkg juhsajtot (pl. manchego) kockázzunk, 10 dkg zöld, magozott olívabogyót karikázzunk fel! Vágjunk finomra 1 szál rozmaringot és 1 friss csilipaprikát, reszeljünk le 1 gerezd fokhagymát. Aprítsunk fel 7 dkg aszalt paradicsomot! 4 evőkanál olívaolajjal keverjük el a fűszereket, a fokhagymát és a paradicsomot, adjuk hozzá fél lime levét, majd forgassuk bele a sajtkockákat. Érleljük egy éjszakán át, aztán pirítóssal vagy friss kenyérrel kínáljuk.

Mozzarellás-sonkás falatok

Hozzávalók:

A sonkákat vágd hosszú csíkokra, a sajtgolyókat pedig tekerd körbe velük úgy, hogy tégy a sajt és a sonka közé egy levél bazsalikomot. A végén szúrd át saslikpálcával és tálald balzsamecettel!

 

Még több spanyol tapas az NLCafén:

Exit mobile version