Gyerekkorunk kedvenc édességei

nlc | 2016. Október 09.
Lehet, hogy ma már több brownie, sajttorta és macaron van, mint csillag az égen, de az örök klasszikusok sem mennek ki soha a divatból. Gyerekkorunk kedvenc édességei közül válogattunk, mert még egy ilyen borús, szürke őszi nap is jobb lesz, ha egy kis kókuszkocka vagy tejberizs kerül az asztalra.

Egyszerűen vannak napok, amikor félretoljuk a szupermodern recepteket, és semmi másra nincs szükségünk, csak egy klasszikus húsleves-rántott hús ebédre és egy klasszikus desszertre

Tejbegríz

Hozzávalók:

1. A tejet egy fazékba öntjük, és feltesszük főni. 

2. Mikor felmelegszik, visszavesszük a lángot takarékra, majd hozzáadjuk a búzadarát és a cukrot. 

3. Folyamatos kevergetés mellett tíz-tizenöt percig főzzük. Ekkor még picit hígnak tűnhet, de nem kell aggódni. Helyette rögtön öntsük szét tányérokra, vagy tálkákba, hogy csillogó, tükörsima felületet kapjunk. Szórjuk meg kakaós cukorral, és mire meghűl annyira, hogy már fogyasztható (1-2 perc), pont olyan lesz, amilyennek lennie kell: selymes és toroksimogató.

Retró kókusztekercs (keksztekercs)

Hozzávalók:
A barna részhez:

A fehér krémhez:

A barna részhez a kekszet, a porcukrot és a kakaóport összekeverjük, és ráöntünk 1,5 dl tejet. Összegyúrjuk és evőkanalanként adunk még hozzá tejet. (Azért kell így, óvatosan, mert a keksz nedvességtartalma változó, és lehet, hogy neked elég 1,5 dl is, másnak meg 2 dl kell.) Az a lényeg, hogy ne ragadjon, hanem szépen gyúrható, nyújtható legyen. Ha túl száraz, az sem jó, mert akkor törni fog. Hűtőbe tesszük 0,5–1 órára.
A krémhez a puha vajat kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket és összekeverjük. A hűtőből elővett barna tésztát egy kókuszreszelékkel megszórt gyúródeszkán kinyújtjuk – jó nagyra, szinte tepsi méretűre. Rákenjük a krémet és feltekerjük.

Klasszikus túrós palacsinta

Hozzávalók 12 darabhoz:

A túrós palacsinta tölteléke:

A tojásokat a cukorral, a sóval, a tej felével és a liszttel mély tálban jól elkeverjük, hozzáadjuk a többi folyadékot, és habverővel jól kidolgozzuk úgy, hogy ne legyen csomós. A palacsintatészta híg, tejszínsűrűségű legyen. Ha nagyon sűrűnek találjuk, tejjel vagy szódavízzel hígítjuk. Keverés után 1 órán át pihentetjük.

A rögös túróhoz keverjük a tojássárgát, a kanál tejfölt, a cukrot, ízlés szerint reszelt citromhéjjal ízesítjük, mely óvatosan beleforgatjuk a tojás keményre vert habját.

A palacsintákat megtöltjük, felcsavarjuk, tálaláskor a tetejét porcukorral meghintjük.

Tejberizs

Hozzávalók:

(A bögre 2,5 dl-es)

1. A tejet a sóval feltesszük főni, és még mielőtt elkezdene forrni, takarékra vesszük, majd hozzáöntjük a rizst. 

2. Tizenöt percig főzzük ilyen lassú tűzön, miközben át-átkevergetjük. Ezután hozzáadjuk a cukrot, és még néhány percig főzzük, állandó kavarás mellett. Egészen addig, míg el nem éri a jellegzetes tejberizs állagot. 

3. A tűzről félrehúzzuk, lefedjük pár percre, hogy a rizs még jobban kidagadjon. 

4. Kakaós vagy fahéjas cukorral meghintve tálaljuk. Csokiöntettel sem rossz.

Kókuszkocka

Hozzávalók:

Az öntethez:

A bevonáshoz:

A tojásokat habosra keverjük a cukrokkal, majd hozzáadjuk a puha vajat, a mézet, és alaposan összekeverjük. Beleszórjuk a sütőporral elkevert lisztet és fokozatosan a tejet is, majd alaposan összekeverjük. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és sütőpapírral bélelünk ki egy kb. 20×30-cm-es tepsit. A tésztát a tepsibe simítjuk és kb. 20-25 perc alatt készre sütjük, majd megvárjuk, míg teljesen kihűl. Az öntethez a vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a porcukrot, a kakaóport, a tejet, és összeforraljuk, majd hagyjuk langyosra hűlni. Ha a sütemény kihűlt, kockákra vágjuk, és villára szúrva megmártjuk őket a kakaós öntetben. Rácson hagyjuk lecsepegni, majd ha már lecsepegett minden felesleg, és kicsit meg is dermedt, akkor megforgatjuk kókuszreszelékben. 

Méteres kalács

Hozzávalók 1 méternyi kalácshoz:

A tésztához:

A krémhez:

A mázhoz:

A tésztához a porcukor felét simára keverjük a tojássárgájával, a vízzel, az olajjal, a liszttel és a sütőporral. A tojásfehérjét a porcukor másik felével kemény habbá verjük. A két részt óvatosan összekeverjük. A tésztát kettéosztjuk, az egyik felét egy vajazott-lisztezett őzgerincformába töltjük. A másik felét a kakaóporral elkeverve szintén egy (másik) őzgerincformába töltjük. 180 fokos sütőben mindkettőt kb. 25-30 percig sütjük. Kiborítjuk őket, és hagyjuk kihűlni.

A krémhez a vajat és a porcukrot kihabosítjuk. A pudingport összekeverjük a kristálycukorral, majd a tejet hozzáadva sűrű krémmé főzzük, és lehűtjük. Ha kihűlt, hozzákeverjük a kihabosított vajat.
A kihűlt tésztákat a gerincek mentén felszeleteljük. Minden egyes tésztalapocskát megkenünk a puncsos krémmel, majd felváltva egymás mellé helyezzük: egy sima tésztalap, egy csokoládés, közte a puncskrém. Ha kész, hűtőben dermesztjük.

A mázhoz az étcsokoládét az olajjal gőz felett megolvasztjuk, majd bevonjuk vele a méteres kalácsot. Dermedés után ferdén szeleteljük, így kapjuk meg a képen látható csíkokat.

Még több klasszikus édesség az NLCafén:

 

 

Exit mobile version