Mi már tudjuk, mi fog átmelegíteni a hétvégén: csoki, sok csoki

nlc | 2017. Január 14.
Komoly téli napokra komoly megoldásokkal kell készülni. Ilyenkor már nem lehet egyszerű kis joghurtos-gyümölcsös semmiségekkel letudni a desszert kérdést. Elő kell venni a legjobb csokis édességeket, hogy aztán egy jó korcsolyázás, téli séta után legyen mivel feltöltődni.

Ilyenkor kell elővenni a csokis kekszeket, a legfinomabb forró csokikat, kipróbálni jobbnál jobb brownie-recepteket. Igazi csokirajongók akár még levest is főzhetnek csokiból, de ha ez már túl sok lenne, akkor is bőven van csokis receptünk, amiből lehet válogatni – rajtunk nem fog múlni a hétvégi boldogságotok!

 

Francia csokitorta

Hozzávalók:

A csokit vízgőz felett olvasszuk fel  a tejjel. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a kis darabokra vágott vajat. Hagyjuk hűlni egy kicsit, majd keverjük hozzá egyenként az öt tojássárgáját, és legvégül adjuk hozzá a négy evőkanál lisztet (a lisztet volt, hogy kihagytam már véletlenül, így is teljesen vállalható, de azért az egy másik süti lesz).

A tojásfehérjéből verjünk kemény habot, és a végén keverjük a masszához.

Én őzgerincformában szoktam sütni, de most pont a szülinapi darabot kisebb, kerek tortaformában sütöttem, hogy mégis legyen valami tortafílingje.

Bármilyen formát is választunk végül, vajazzuk, lisztezzük, és ebbe küldjük bele a masszát.
180 fokon süssük 35 percig nagyjából. Itt megint bejön a brownie-hatás, mert ha így készítjük, akkor kívül ropog, belül lágy lesz. De ha kicsiknek készítem, akkor tovább szoktam sütni, hogy redukáljam a puha közepéből adódó komoly maszatolási együtthatót.

Nigella brownie-ja

Hozzávalók:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, béleljünk ki egy kisebb tepsit sütőpapírral. A vajat és az összetördelt csokit vízgőz fölött olvasszuk össze, majd hűtsük ki. Egy tálban keverjük ki a tojást, a vaníliaaromát és a cukrot, legyen jó habos. Egy másik tálba mérjük ki a lisztet, tegyük bele a sót. Ha a csokis massza lehűlt, keverjük hozzá a tojásos-cukros masszát, míg egyneművé válik, majd adjuk hozzá a lisztet – és ha szeretnéd, a diót is. Kanalazzuk a tepsibe. Kb. 25 percig süssük. Ellenőrizzük!

Csokitorta citromkrémmel

Hozzávalók:

A kakaós omlós tésztához:

A citromkrémhez:

A csokikrémhez:

  1. A tésztához a cukrot, a lisztet és a kakaóport összekeverjük, a vajat felkockázzuk. Kézzel összemorzsoljuk a vajat a cukros-lisztes keverékkel, majd hozzáadjuk a tojássárgáját és összegyúrjuk. A nagy gombócot folpackba csomagoljuk, és hűtőbe tesszük 30 percre.
  2. A tészta felét lisztezett deszkán kinyújtjuk, akkorára, amekkorával a sütőformánkat ki tudjuk bélelni. (A maradék tésztát visszatesszük a hűtőbe és sütünk belőle valami mást. Például ezt a fehér csokis tortát.) A kinyújtott tésztát egy 18 cm átmérőjű tortaformába tesszük – úgy, hogy oldala is legyen –, lenyomkodjuk, villával megszurkáljuk, sütőpapírt helyezünk rá, és pitesúlyt vagy szárazbabot öntünk rá – hogy ne emelkedjen meg – és 180 fokon sütjük 10 percig, majd levesszük a súlyt és a sütőpapírt és további kb. 10 percig sütjük. Ha kész, hűlni hagyjuk.
  3. Közben elkészítjük a citromkrémet: egy lábasban összekeverjük a cukrot a citrom reszelt héjával és levével, majd hozzáadjuk a tojássárgákat és a tojást, és simára keverjük. Kis lángon – folyamatos kevergetés mellett – főzzük, míg rotyogni nem kezd. Ekkor hozzáadjuk a vajat, és kevergetjük, míg be nem sűrűsödik. Ha kész, hűlni hagyjuk.
  4. A csokikrémhez felmelegítjük a tejszínt, majd lehúzzuk a tűzhelyről, és beletördeljük az étcsokoládét, hozzáadjuk a porcukrot, és addig kevergetjük, míg a csoki teljesen fel nem olvad. Ha elolvadt, hozzáadjuk a felkockázott vajat, és simára keverjük.
  5. A kihűlt tésztalapra simítjuk a citromkrémet, majd a csokikrémet, hűtőbe tesszük pár órára, hogy megdermedjen. Ízlés szerint fehércsoki-darabkákkal szórhatjuk meg. 

Mogyorós csokitorta

Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához:

A tortaformához:

1. A vajat egy kis lábasban megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a cukrot és az étcsokit és kevergetve összeolvasztjuk. Hozzáadjuk a kakaóport, elkeverjük, majd lehúzzuk a tűzhelyről, és kicsit hűlni hagyjuk.

2. Közben előkészítjük a tortaformát: kivajazzuk, és 1-2 evőkanál darált mogyoróval körbeszórjuk. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

3. Ha kicsit hűlt a csokis keverékünk, akkor hozzáadjuk a 4 tojást, alaposan elkeverjük, majd beleszórjuk a lisztet és a darált mogyorót, és elkeverjük.

4. Az előkészített tortaformába egyengetjük a masszát, és sütőbe toljuk. Kb. 25 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni. (Nálam 30 percig sült.)

Csokis-sütőtökös muffin

Hozzávalók:

A nagyjából 1 kilónyi sütőtököt hámozd meg, távolítsd el a magokat, vágd apró kockákra, és kevés vízben 15-20 perc alatt párold puhára, majd robotgéppel pürésítsd.

Melegítsd elő a sütőt 170 fokra. Béleld ki a 12 mélyedéses muffinsütőtepsit papírkákkal.

Keverőtálba mérd ki a lisztet, és egyesével add hozzá valamennyi száraz hozzávalót, így a cukrot, a kakaóport, a sütőport vagy szódabikarbónát, a sót, a fahéjat és az apró darabkákra vágott vagy darált csokoládét.

Egy másik tálba öntsd a kihűlt sütőtökpürét, keverd hozzá a tejet, a vaníliaaromát, a joghurtot és a tojást, robotgéppel keverd krémesre.

A lisztes keveréket kanalazva keverd a sütőtökös krémhez. A muffin tésztáját egyenletesen oszd el a mélyedésekben. Told a tepsit a forró sütőbe, és 20-25 percig süsd. Nyisd ki a sütő ajtaját résnyire, és hagyd még 5 percet a lekapcsolt sütőben pihenni a sütőtökös muffinokat. Langyosan kínáld.

 

Szuper csokis keksz mandulával

Hozzávalók 15-20 db-hoz:

A vajat, a 20 dkg étcsokoládét és a cukrot egy lábasban közepes lángon összeolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzről, és pár percig hűlni hagyjuk. Hozzáadjuk a tojásokat, és elkeverjük, majd a mandulát, a sütőport és az apróra vágott 10 dkg étcsokoládét is hozzákeverjük. A masszát hűlni hagyjuk, ha már nem meleg a lábas, hűtőbe rakjuk (akár 1 éjszakára is). Sütőpapírral bélelünk ki két tepsit, és előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A megdermedt masszából diónyi golyókat formázunk, a tepsire helyezzük, és tenyérrel, vagy egy pohár talpával kilapítjuk. Sütőbe toljuk, és 12 percig sütjük, majd megvárjuk, amíg teljesen kihűl.

Fehér forró csoki

Hozzávalók:

A tejet felmelegítjük, és megolvasztjuk benne a forró csokit. Ezután hozzáadjuk mogyoróvajat, és a fűszereket, majd összeforraljuk. Vigyázzunk, hogy ne fusson ki a tej! Melegen, keksszel tálaljuk.  

 

Exit mobile version