2 isteni süti a hétvégére

nlc | 2017. Április 08.
Nem esik jól most ez a hűvös, kénytelenek vagyunk egy kis sütivel feldobni a hétvégét. Hoztunk is két szuper finom édességet bloggereinktől.

Pihe-puha bociszeletek sok túróval

Két isteni süti a hétvégére

“Az utóbbi időben nagyon a kelt tészták és az otthoni péksütik világa felé húzott a szívem, meg leginkább a hasam, és szinte teljesen elfelejtettem az egyszerű, fél óra alatt összekeverhető sütiket. 

Pár hete anyáéknál ettünk bociszeletet, csak etette és etette magát, nem lehet abbahagyni, olyan finom volt. A kakaós tészta szinte elolvadt a szánkban, olyan puha omlós, a túró pedig szaftosan puha maradt a tésztában, a tetejére pedig kicsit karamellizálódva rásült. Egy szó, mint száz: mennyei!

A tészta olajjal készült, amit én sokkal jobban kedvelek, mint a vajjal kikeverhető tésztákat. Egyrészt, mert az sokkal pepecsebb, meg csapkod mindenhová, másrészt mert az olajos tészták sokkal, de sokkal puhábbak lesznek! A muffint is csak olajjal készítem, úgy a tuti!”

A recept Levendula lány blogján olvasható.

Mákosguba-torta

“Újabb klasszikus kissé felturbózva!  

Érdemes rögtön dupla adaggal, egy 23 cm-es tortával indítani, mert ez a pici sajnos pikk-pakk elpárolog. Mákossüti-rajongóknak kötelező darab!”

A recept az Ízből tíz blogon olvasható.

Exit mobile version