13 csúcsszuper kókuszos édesség

nlc | 2017. Április 16.
Még egy kicsit várni kell a gyümölcsös édességekre, de mákos-diós téli sütikre sem nagyon vágyunk már, ezért átmeneti megoldásként elővettük legjobb kókuszos édességreceptjeinket. Aki – hozzánk hasonlóan – a kókuszgolyó-kókuszkocka tengely mentén szocializálódott, biztos, hogy örülni fog ezeknek az édességeknek.

Nehéz lenne egyetlen kókuszos édességet kiemelni a sok közül, de vannak azért erős versenyzők. Gyerekkorunk kedvence, a kókuszgolyó és a kókuszkocka mindig szép emlékeket idéz, de ott van a dobogón a fantasztikusan finom kozák sapka (hólabda) is. Vannak remek bögrés kókuszos sütik is, és a paleo desszertek között is találni jó kókuszos édességeket, olyan jó alapanyag ugyanis a kókuszreszelék, hogy szinte minden “mentes” étrendbe is belefér. 13 szuper receptet hoztunk, hogy legyen miből kiválasztani a hétvégi édességet.

 

Kókuszos-citromos joghurttorta (sütés nélkül)

Hozzávalók 6 szelethez:

A kókuszreszeléket keverjük el az őrölt mandulával, adjuk hozzá az olvasztott vajat. Gyúrjuk össze a morzsás keveréket, majd lapogassuk a 18 cm-es kapcsos tortaforma aljába. Tegyük hűtőszekrénybe. A joghurtot keverjük el az édesítőszerrel és a citrom héjával. A lapzselatinokat áztassuk 2-3 percet hideg vízben, facsarjuk ki, majd 4-5 evőkanál vízzel melegítsük olvadásig. Keverjük el fokozatosan, de gyorsan a joghurttal. Öntsük a joghurtot a kókuszos alapra, tegyük 3 órára, szilárdulásig a hűtőszekrénybe. 

Kókuszos-csokis kuglóf

Hozzávalók:

A tetejére:

A recept a Csak a Puffin blogon folytatódik.

Gyors kókuszos-narancsos sütemény

 

Hozzávalók 10 szelethez: 

A sütőt melegítsük elő 180 ˚C-ra. A megmosott narancs héját reszeljük le, levét facsarjuk ki. Egy nagy tálban keverjük alaposan össze a hozzávalókat. Vajazzunk és lisztezzünk ki egy gyümölcskenyérformát. Szedjük át bele a tésztát, majd süssük készre 45 perc alatt. Hagyjuk a formában kihűlni, majd borítsuk ki. Csorgassuk meg a vízgőz felett megolvasztott étcsokoládéval, hagyjuk rádermedni.

Kókusztorta

 A tésztához: 

A kókuszkrémhez:

A kókuszdió tetején találunk három bemélyedést: szúrjuk fel az egyiket, folyassuk ki rajta és fogjuk fel a gyümölcs levét, ezután kalapáccsal üssünk egy nagyot a kókuszdióra. 
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Keverjük össze a tészta hozzávalóit kézi mixerrel, nagy fokozaton. Vajazzunk, lisztezzünk ki egy 18 cm-es tortaformát, öntsük bele a tésztát, és 45–50 perc alatt süssük készre. Várjuk meg, míg kihűl, ekkor vegyük ki a formából, és vízszintesen vágjuk három lapra.

Készítsük el a krémet: A tojássárgákat keverjük fehéredésig a cukorral. Ha habos és fehér, adjuk hozzá a tejet és a kókuszdió levét, majd takaréklángon, folyamatosan keverve sűrítsük be a krémet. A kókusz húsának háromnegyedét reszeljük le sajtreszelőn, és keverjük a krémbe. Rétegezzük össze a tésztalapokat a krémmel, hagyjunk egy keveset a tetejére és az oldalára is. Díszítsük a tortát a maradék, káposztareszelőn lereszelt kókusszal. Tálalás előtt tartsuk hideg helyen.

Kókuszos palacsinta áfonyalekvárral

Hozzávalók:

A recept az Ízből tíz blogon folytatódik.

 Kókuszos keksztekercs

 

Hozzávalók:

Krémhez:

 

Szuperdesszert, mert sütés, kelesztés és mindenféle időigényes konyhatechnikai eljárás nélkül is könnyedén elkészíthető.

A darált kekszet egy tálban összekeverjük a cukorral és a kakaóporral. A tejbe beleöntjük a rumaromát, és fokozatosan adjuk a száraz hozzávalókhoz, figyelve, mennyit vesz fel a tejből. Mikor egy gyúrható masszát kapunk, kétfelé osztjuk, és a kókuszreszelékkel megszórt deszkán téglalap formájúra kinyújtjuk. Elkészítjük a krémet: a puha vajat a porcukrot és a kókuszreszeléket alaposan kikeverjük. Ezt is kétfelé vesszük, és megkenjük vele a kakaós alapokat, majd feltekerjük. A legjobb, ha fóliába csomagolva egy éjszakán át a hűtőben állni hagyjuk, majd egy éles késsel felszeleteljük.

Kókuszos házi csokipuding

Hozzávalók 2-3 adaghoz:

A tojást enyhén felverjük, hozzáadjuk a tejszínt, a mézet, majd beleszórjuk a kakaóport, és csomómentesre keverjük. Egy kis lábasban közepes lángon melegíteni kezdjük. Kb. 5 perc elteltével belereszeljük a csokoládét és hozzáadjuk a kókuszreszeléket, elkeverjük, és további kb. 5-7 perc alatt sűrűre főzzük. Még melegen kis poharakba adagoljuk és hűlni hagyjuk, majd tálalás előtt kókuszreszelékkel szórjuk meg. 

 

Kókuszos-fehér csokis golyók

Hozzávalók:

A tejszínt alacsony hőfokon forrald fel, majd tördeld bele a fehér csokit. Keverd csomómentesre, és tedd félre hűlni. Amikor már langyos a massza, robotgéppel dolgozd könnyű, krémes állagúra.
Szórd bele a kókuszreszeléket, add hozzá a darált babapiskótát és a kardamomot. Keverd el, és tedd a mélyhűtőbe fél órára. Amikor gyúrható állagúra dermedt, formázz belőle diónyi golyókat, és hempergesd meg a kókuszreszelékben vagy a szeletelt mandulában.

 

Citromos-kókuszos torta

 

Hozzávalók:

A krémhez:

A tojást habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az étolajat, a joghurtot, a citromlevet és a citrom héját, és kikeverjük. Egy másik tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat (liszt, sütőpor, szódabikarbóna, kókuszreszelék), majd a két tál tartalmát összekeverjük. Kivajazunk és kilisztezünk egy 18 cm átmérőjű tortaformát, és előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A tésztát a tortaformába öntjük, és sütőbe toljuk 30-35 percre.

Tűpróbával teszteljük, ha kész, hűlni hagyjuk. Ha a sütemény teljesen kihűlt, elkészítjük a krémet: a krémsajtot kikeverjük a porcukorral, a citromhéjjal, a citrom levével, a habtejszínt pedig kemény habbá verjük. A két tál tartalmát összekeverjük és a legvégén hozzáadjuk a kókuszreszeléket is. A süteményt félbevágjuk, tortatálra helyezzük az alsó lapot, egyenletesen elkenjük rajta a krém felét, majd ráhelyezzük a felső lapot, majd annak a tetején elkenjük a maradék krémet. Tálalásig hűtőbe tesszük.

Paleo bounty torta

Hozzávalók a tésztához:

A kókuszos krémhez:

A tetejére:

A recept Maimoni blogján folytatódik.

Bögrés kókuszos-csokis fánk

Hozzávalók 16 darab minifánkhoz

(mérce 2,5 decis bögre)

Máz:

  1. Keverjük össze a lisztet, a kakaóport és a szódabikarbónát. Adjuk hozzá a cukrot, majd a kókuszolajat, tojást és a kókusztejet. Dolgozzuk össze.
  2. Kenjük ki vékonyan olajjal egy mini amerikai fánksütő formát, vagy mini kuglófforma oldalát, és töltsük meg félig a masszával.
  3. Kb. 170 fokra előmelegített sütőben süssük 12 percig.
  4. Keverjük össze a porcukrot a keserű kakaóporral. Adjunk hozza annyi kókuszolajat, hogy sűrű krémet kapjunk. Ebbe mártsuk bele a fánk egyik oldalát, utána forgassuk meg a kókuszreszelékben is.

 

Kókuszkrémes torta

Hozzávalók 18 cm-es formához:

A kókuszkrémhez:

Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. A tojásokat a cukorral elektromos habverővel verjük 4-5 perc alatt habosra, míg kifehéredik, habos, könnyű lesz. Szitáljuk hozzá a lisztet, a kakaóport és az instant kávét, majd keverjük el. Vajazzunk és lisztezzünk ki egy 18 cm-es kapcsos tortaformát, öntsük bele a tésztát (majdnem a tetejéig ér), tegyük be sülni 35-40 percre. Tűpróbával ellenőrizzük. Kihűlés után vágjuk négy kerek lapra. A krémhez a kókuszt keverjük el 2 dl tejjel és 2 evőkanál cukorral, forralva, főzve puhítsuk meg a reszeléket. A maradék tejből, cukorból és a pudingból főzzünk sűrű krémet, majd keverjük el a kókuszos résszel. Osszuk szét a krémet kétharmad-egyharmad arányban, a nagyobb mennyiséghez keverjük hozzá a vörös áfonyát. Kenjük meg rétegenként a piskótalapokat az áfonyás krémmel, végül kenjük körbe a tortát a fehér krémmel. Tegyük hűtőszekrénybe 12 órára.

Marcipános kókuszcsók

Hozzávalók kb. 40 darabhoz: 

Melegítsük elő a sütőt 150 fokra. A tojásfehérjéket verjük fel egy csipet sóval. Mikor már habos, de még egyáltalán nem kemény, kezdjük el kanalanként adagolni hozzá a porcukrot. Minden hozzáadott kanálnyi porcukor után verjük 1 percig a habot. Az utolsó kanállal adjuk hozzá a citromlevet is. A végeredmény fényes, vágható massza lesz.

Reszeljük le a marcipánt, keverjük el a kókuszreszelékkel, majd óvatosan forgassuk össze a tojáshabbal. Töltsük a masszát habzsákba, és nyomjunk belőle kis halmokat szilikonos sütőpapírra vagy szilikonlapra. Süssük 15 percig a sütőben, majd zárjuk le a sütőt, résnyire nyissuk ki az ajtaját, és hagyjuk kihűlni úgy, hogy benne vannak a kókuszcsókok.

 
Exit mobile version