A császármorzsáról, a bécsi konyha legismertebb édességének keletkezéséről többféle legenda is született, és senki nem tudja, hogy pontosan melyik lehet az igazság, de egy biztos: Ferenc József császár nevéhez köthető.
Egyesek szerint a Kratzete nevű (eredetileg sós), hasonló technikával készült bajor palacsintából készített egy fogadós vajas-édes verziót épp akkor, amikor Ferenc József egy vadászat során a fogadójában járt. A végeredmény annyira elnyerte a császár tetszését, hogy utána rendszeresen visszajárt az édesség miatt ebbe a fogadóba, míg végül egy alkalommal magával vitte az egyik szakácsát, hogy tanulja meg a receptet, hogy otthon is bármikor elkészíttethesse kedvencét.
Egy másik történet szerint a nádszál karcsú alakjára már-már kórosan vigyázó Sissinek köszönhetjük a császármorzsát, aki nagyon édesszájú volt, de úgy érezte, hogy túl nehéz desszerteket készítenek a szakácsok, ezért arra kérte őket, hogy találjanak ki valami könnyedebb édességet az étkezések végére, amit ő is jóízűen megehet majd. Ezt a kérést teljesítve készítették el a császármorzsát, ami aztán Sissinek egyáltalán nem ízlett, és sérelmét elpanaszolta férjének is, aki igazságot akart tenni, ezért megkóstolta az édességet. Óvatosan kezdte, és Sissi már elégedetten hátradőlt, biztos volt benne, hogy férjének sem fog ízleni, csakhogy a császár pár perc alatt egy egész tányérnyit megevett, és azt mondta, ennél jobb nem is lehetett volna. Ha ízlett volna Sissinek, talán ma is Sissi-morzsaként emlegetnénk, de így ez a dicsőség a császárt illeti meg.
A harmadik teória szerint maga Ferenc József is nagyon édesszájú volt, és állítólag imádta a palacsintát, olyannyira, hogy volt egy időszak, amikor állítólag minden héten tartott egy palacsintanapot. Csakhogy egy ilyen palacsintás napon épp új szakács volt a konyhán, aki nagy izgalmában elrontotta a palacsintát. Túl vastag lett a tészta, de nem volt már ideje újat sütni, így gyorsan feltalálta magát: egy fakanállal darabokra tépte a palacsintát, és így halmozta tányérra a kis darabokat. Rászórt egy kis porcukrot, és gyümölcsszósszal tálalta az elrontott palacsintát. Ahogy befejezte, már el is kezdett pakolni, mert biztos volt benne, hogy ez volt az utolsó napja az udvari konyhán. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. A császár nemcsak azért marasztalta, mert ízlett neki az újdonság, hanem nagyon értékelte, hogy ilyen ügyesen reagált a váratlan helyzetre.
Ennek az elrontott palacsintás történetnek van egy olyan verziója is, amely szerint maga Ferenc József volt az, aki az éj leple alatt palacsintát akart sütni, mert éppen szigorú diétára volt fogva, és nappal nem tudott “bűnözni”. Csakhogy a rutintalan császár elrontotta a tésztát, és csak darabokban tudta kiszedni a serpenyőből, mivel azonban annyira kívánta az édességet, úgy is megette, és rájött, hogy még jobb is lett, mint a tervezett palacsinta.
Csak rázd a serpenyőt!
Hogy melyik történet lehet igaz, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy a smarni (mely egyébként a császármorzsa német nevéből, a Kaiserschmarn-ból ered) nem keverendő össze a daramorzsával. Míg a dara darából, a császármorzsa lisztből készül, és sokkal könnyebb állagú, mint a daramorzsa.
A császármorzsa nem más, mint tej, tojás (esetleg cukor), kevés citromhéj, egy pici rum és liszt keverékéből kikevert habos palacsintatészta, amit serpenyőbe öntve kell megsütni. Ehhez olvasszunk meg annyi vajat egy teflon palacsintasütőben, hogy vékonyan befedje a kerek formát. Amikor a palacsintasütő már forró, akkor öntsük bele körülbelül egy ujjnyi magasan a tésztát. Fedjük le, és körülbelül 2-3 percig süssük, majd falapáttal megemelve nézzük meg, hogy aranysárga-e már az alja. Ha igen, fordítsuk meg, és fedő nélkül süssük a másik oldalt is aranysárgára. Ha kész, falapáttal/fakanállal daraboljuk fel, végül szórjuk meg kristálycukorral, és még tegyük vissza pár pillanatra, hogy a cukor rákaramellizálódjon, közben néha rázzuk meg a serpenyőt, hogy mindenhol bevonja a darabkákat a picit ropogós réteg. Akkor jó, ha belül könnyű, nem túl édes, kívül pedig kissé ropogós. Vannak, akik szerint a mazsolás császármorzsa az autentikus, ebben az esetben a mazsolát is érdemes rumba áztatni.
Bizonyos iskolák szerint a legjobb alpesi császármorzsa almakompóttal az igazi, de nálunk inkább a baracklekváros verzió terjedt el. Érdemes kipróbálni áfonyalekvárral és vaníliasodóval is. Diót, mandulát, mogyorót is lehet a tésztába szórni, az ilyen gazdagon tálalt császármorzsát érdemes vaníliafagyival kínálni. Hagyományosan serpenyőben készül, közvetlenül tálalás előtt, de vannak, akik sütőben sütik
Császármorzsa házilag
Hozzávalók:
- 4 db tojás kettéválasztva
- 12 dkg liszt
- 2,5 dl tej
- 1-2 evőkanál rum (ízlés szerint)
- fél citrom reszelt héja
- 1 evőkanál cukor
- 4-5 dkg mazsola
A tojások sárgáját kikeverjük a tejjel, a rummal, a reszelt citromhéjjal és a liszttel. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Óvatosan összeforgatjuk, és az így kapott tésztát a fentiek szerint serpenyőben kisütjük.