Bár ritkán mesélnek a sztárséfek a bakijaikról, van néhány tanulságos történet a tarsolyukban, amit érdemes megszívlelni. Persze az is biztos, hogy Jamie, Gordon és minden nagy séf járt már úgy, hogy kukában végezte az étel, de azért ha lehet, akkor mentik, ami menthető.
Csípős helyett mézes-lime-os – és zsebben is az üzlet
„A legjobb receptjeim valamilyen konyhai katasztrófa eredményei” – mondta Jamie Oliver, és ezzel egyúttal arra is bátorított mindenkit, hogy nyugodtan kísérletezzen, mert még a legnagyobb malőrből is lehet fantasztikus ételt varázsolni. Természetesen a koromfeketére égetett, filmekben sokszor látott, sütőben felejtett csirke, pulyka nem sok mindenre használható, de rengeteg olyan eset van, amikor egy kis kreativitással még meg lehet menteni a helyzetet.
Kezdjük is a sort Jamie Oliverrel! Kedvenc mézes chili con carne receptje is egy hibának köszönhető. Az történt ugyanis, hogy fiatal séfként egy fontos ebédre készült, amire imádott, bombabiztosnak hitt chili con carne receptjét vette elő, és már javában főtt az étel, a fűszerezésen már túl is volt, amikor bejött hozzá egy kollégája, meglátta, mit csinál, és azonnal elsápadt. Ő ugyanis tudta azt, amit Jamie nem: hogy az üzleti partner, akinek a kedvében akart járni, nem szereti a csípős ételeket, sőt, ha lehet, kerüli is őket.
Akkor azonban már nem volt ideje új receptre, ezért ebből kellett kihozni a maximumot: ezt pedig úgy érte el, hogy mézet és lime-ot adott az ételhez. A méz ugyanis jól közömbösíti a csípős ízeket, különösen ha citrusokkal, citrommal vagy zöldcitrommal kombináljuk. Jamie azt mondja, ez volt élete egyik legjobb döntése: nemcsak azért, mert remekül sikerült az üzleti megbeszélés, hanem azért is, mert így egy isteni finom ételt is feltalált, amit azóta is rendszeresen készít.
Krémleves-innováció egy apró bakiból
Gordon Ramsay-nek is van hasonló sztorija (bár ő nem vállal teljes felelősséget a történtekért – elvégre mégis csak Gordon Ramsay-ről van szó). Ő egy isteni levest köszönhet egy hibának, sok-sok évvel ezelőtt ugyanis – amikor még ő is hibázott néha – megtörtént vele az, ami velünk, hétköznapi halandókkal is meg-megesik: elsózta a levest. Ahogy észrevette, egyből bevetette a jól ismert trükköt: krumplit tett a levesbe, hogy az felszívja a sót.
A trükk bevált, a krumplit gondosan kiszedte, de a segédje épp nem volt ott, csak a kiabálást hallotta, hogy sós a leves, ezért amikor visszaért a tűzhelyhez gyorsan beletett ő is a levesbe pár kisebb szem krumplit és egy kis vizet is adott hozzá. Ramsay majd’ felrobbant a dühtől, amikor ezt meglátta, de addigra már a pici szemű krumpli szinte meg is puhult, úgyhogy ő gondolt egyet, és benne hagyta a plusz krumplit, azzal pürésítette a zöldséglevest. Állítása szerint soha olyan jó még nem volt a leves, azóta tovább is fejlesztette, és ma már szinte minden zöldséglevesbe tesz egy kis krumplit is. Bár minden jó, ha jó a vége, azon a napon azért nem szívesen lettünk volna a segédje helyében.
Giorgio Locatellinek is a fűszerezéssel gyűlt meg a baja egyszer. Ő is egy levest akart készíteni barátainak, amiről még tálalás előtt kiderült, hogy őrülten csípős lett. Jamie-vel ellentétben ő nem a mézes bödön után nyúlt, hanem a tejszínt hívta segítségül. Adott a leveshez egy kis tejszínt, hogy semlegesítse a chili csípősségét, és bár így egy egészen más leves lett a végeredmény, ez is nagyon finom volt, így nyugodt szívvel tálalta.
Vele esett meg az is, hogy nagyon fiatal séftanonc korában egy figyelmetlenség miatt a rizottója odaégett, és kénytelen volt bevetni a nagymamájától tanult trükköt: meg akarta menteni azt a részt, ami nem égett oda, de addigra már az is égett szagú volt, ezért megpirított gyorsan egy szelet kenyeret, ráfektette a rizsre, és letakarta egy konyharuhával. Pár perc múlva levette, és hipp-hopp, az égett szag eltűnt, a rizs egy részét pedig meg tudta menteni. Néhány kis pirítós-morzsa azonban ott maradt, és ahogy a rizsből arancini-golyókat gyúrt (mert rizottónak már nem volt jó), beledolgozta a pirítósmorzsákat is – és annyira jó lett, hogy utána rendszeresen így készítette.
Még a süti is megéghet, az sem baj
Sütifronton sincs miért aggódni. A véletlennek köszönhető a sós karamell létezése is, nem véletlen, hogy Nigella is azt mondta egyszer, hogy „néha a rossz hozzávalóból lesz a legjobb hozzávaló”. Nevetve hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy csirkemellet adjunk az almás pitéhez, de ahogy a só is elfér a karamell mellett, úgy apróbb hibák lehetnek a sütemények világában is. Az pedig, hogy kicsit megég a süti teteje, vagy szétreped a banánkenyér? Nigella szerint semmiség, neki már fel sem tűnik az ilyen hiba. „Kevés dolog van, amit egy kis porcukor és málna ne gyógyítana meg.”
És tényleg. Mary Berry sütikirálynő is mesélt egy műsorban arról, hogy milyen trükköt vetett be egyszer, amikor egy körtés sütit túl sokáig hagyott a sütőben. A teteje megpirult, és nem is volt túl szép, ezért kockákra vágta, piramist épített a kockákból, alaposan megszórta porcukorral, és apró manduladarabkákkal díszítette. A sütipiramis lett aztán a legmenőbb süti a rendezvényen, és bár évekkel később már el merte mesélni a történetet, sokáig nem árulta el senkinek, miképpen úszta meg ezt a kellemetlen esetet.