Kezdődhet a móka, indul az idei fagyiszezon!

nlc | 2018. Május 20.
Ha nyár, akkor limonádé, fagyi és jégkrém. Technikailag persze még tavasz van, de idén olyan hirtelen jött a nyár, hogy már rég túl vagyunk az első jégkrémeken, és a házi fagyik ideje is eljött. Ha eddig nem tetted, most érdemes kipróbálni egy-két receptet!

Minden évben eljön a pillanat, amikor felmerül a fagyikészítés gondolata, mert aki evett már házi fagyit, pontosan tudja, milyen jó, ha saját készítésű fagyival és jégkrémmel van megtöltve a mélyhűtő. Pont annyira, mint házi péksütit enni téli reggeleken.

Most a szokásosnál kicsit korábban indult a fagyiszezon, de nem baj, így legalább bőven lesz időnk kísérletezgetni az ízekkel és a formákkal. Kezdjétek az egyszerűbb fagylaltokkal, a pálcikás jeges joghurttal és a gyümölcsös granitákkal – nyár végére igazi profik lesztek! 

Duplán csokis fagyi

Duplán csokis

Hozzávalók:

A tojássárgákat habosítsuk ki a cukorral, öntsük fel a tejjel, majd takarékon, folyamatosan kevergetve melegítsük a krémet, amíg be nem sűrűsödik. Vigyázzunk, hogy ne forrjon! Osszuk két részre a még forró krémet, az egyikhez keverjük hozzá a felkockázott étcsokoládét, a másikhoz a fehér csokoládét és a sűrített tejet. Keverjük addig a krémeket, míg a csokoládék felolvadnak, majd hűtsük le őket. Verjük fel a tejszínt, és óvatosan forgassuk bele az egyik felét a fehér, a másikat az étcsokoládés krémbe. Felváltva merjük a krémeket egy őzgerincformába, hogy szép márványos legyen. Tegyük a mélyhűtőbe dermedni, és fogyasztás előtt tartsuk 10 percig szobahőmérsékleten, hogy szeletelni tudjuk.

Citromgranita

Citromgranita

Hozzávalók 1 literhez:

1 citrom héját aprítsuk fel, majd csavarjuk ki mindkettő levét és adjuk a vízhez, keverjük el a porcukorral, majd kb. 5 percig forraljuk az elegyet. Ha kihűlt, tegyük mélyhűtőbe, majd másfél óra után botmixerrel keverjük át. Jöhet újabb 1 óra a hidegben, majd egy kevés turmixolás, és fogyasztható is. 

NLCafé-tipp: egy kevés vodkával tálalva különleges koktélt kaphatunk. 

Klasszikus vaníliafagyi

Klasszikus vaníliafagyi (Fotó: Thinkstock)

 

Hozzávalók:

Forrald fel a tejet a hosszában felhasított és kikapart vaníliarúddal. Egy edényben verd fel a tojássárgákat a cukorral (nem kell habosra). Óvatosan, merőkanalanként add hozzá a forró tejet. Öntsd vissza a lábosba, és tedd vissza a tűzre. Én ilyenkor veszem elő a maghőmérőt, és folytonos keverés közben felmelegítem 85 fokig. Ekkor lekapcsolom a tüzet, belekeverem a tejszínt, jól elkeverem, leszűröm, és hagyom kihűlni. Az apró magok benne maradnak, de az esetleges csomók nem.

Ha teljesen kihűlt, mehet a fagylaltgépbe, nagyjából 20-30 perc alatt krémes lesz. Ha nincs fagylaltgéped, akkor tedd mélyhűtőbe, és félóránként botmixerrel turmixold át!

Epres granita

Epres granita (Fotó: Thinkstock)

 

Hozzávalók:

Az epret és a pár bazsalikomlevelet adjuk a vízhez, keverjük el a porcukorral, majd kb. 5 percig forraljuk az elegyet. Ha kihűlt, tegyük mélyhűtőbe, majd másfél óra után botmixerrel keverjük át. Jöhet újabb 1 óra a hidegben, majd egy kevés turmixolás, és fogyasztható is.

Túrórudifagyi

Túrórudifagyi (Fotó: Csak a Puffin)

Hozzávalók:

A tálaláshoz:

A recept a Csak a Puffin blogon folytatódik.

Jeges joghurt

 

Egyszerű joghurtfagyi (Fotó: NLCafé)

 

Az alapverzióhoz keverj össze natúr vagy görög joghurtot egy kis tejjel, aztán tegyél bele kis eperdarabkákat, vagy akár ribizlit. A „bonyolultabb” változatba kekszdarabkák is kerülnek, de ha nagyon egészségesre akarod venni, ezt hagyd ki. (Vagy tegyél bele egészséges kekszet!) Aztán tedd jégkrémformába, és fagyaszd le.

Levendulás-fehércsokis fagyi

Levendulás-fehércsokis fagyi

Hozzávalók:

A tejszínt a tejjel együtt felmelegítjük, majd hozzátesszük a mézet és a levendulát. Fél óráig állni hagyjuk, majd leszűrjük. A tojássárgákat habosra verjük, majd összeforraljuk a tejszínnel. Később beleöntjük a fehér csokit, és állandó kevergetés mellett felolvasztjuk. A kész fagyialapot lehűtjük, majd mélyhűtőbe tesszük, és óránként (összesen ötször) átkeverjük, hogy kellően krémes fagyi legyen belőle. 

Citromos joghurtfagyi

Citromos joghurtfagyi (Fotó: NLCafé)

Hozzávalók:

A tejszínt felmelegítjük, feloldjuk benne a cukrot. Kicsit hűlni hagyjuk, majd hozzáadjuk a joghurtot, az alkoholt és a citromlevet. Műanyag dobozba öntjük, majd mélyhűtőbe tesszük. Félóránként alaposan átkeverjük. Valamivel fogyasztás előtt vegyük ki, könnyebb lesz adagolni.

Sós karamellfagyi

Sós karamellfagyi (Fotó: Ízből tíz)

Hozzávalók:

A recept az Ízből tíz blogon folytatódik.

Avokádófagyi

Avokádófagyi (Fotó: NLCafé)

Hozzávalók 4 adaghoz:

A kókusztejet tedd mélyhűtőbe egy éjszakára. A meghámozott, darabokra vágott avokádót tedd aprítóba a citromlével. Addig aprítsd, amíg sima masszát nem kapsz. A kókusztejen lévő folyadéktól szabadulj meg, a sűrű krémet pedig verd fel egy habverővel habos állagúvá. Óvatosan keverd hozzá az avokádókrémet és a rizsszirupot is. Öntsd a masszát egy tepsibe, amit lefedve tégy a fagyasztóba 4 órára. Miután kivetted, várj 1-2 percet, hogy szobahőmérsékletűre olvadjon, és már élvezheted is!

Csokoládékrémes-tejszínhabos fagylalttorta

 

Csokis fagyitorta (Fotó: NLCafe)

 

Hozzávalók 10 adaghoz:

A csokoládékrémhez: 

1. A csokoládékrém hozzávalóit lábosba mérjük, majd felfőzzük. Forrás után még 5 percig főzzük, majd hagyjuk kihűlni.
2. Egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kibélelünk fóliával, majd egy rétegben letesszük a kekszet. Ezen elosztjuk a fagylalt harmadát, majd meglocsoljuk a kihűlt csokoládékrémmel. Ismét keksz, fagylalt, krém következik.   
3. A tetejére egy réteg fagylaltot teszünk, majd rákenjük a porcukorral felvert tejszínhabot. Megszórjuk kakaóporral, meglocsoljuk még egy kevés csokoládékrémmel. Levesszük róla a tortaformát, és azonnal tálaljuk.

Exit mobile version