Jéghideg vizet ivott, súlyos agyfagyás lépett fel nála

nlc | 2018. Július 21.
Ha gyors felfrissülésre vágysz a kánikulában, ne húzz le egyszerre egy palack jéghideg italt!

Nem is hinnéd, mennyire veszélyes jeges vizet inni a nagy hőségben. A Hawaiin élő Adam Schaub a Facebookon figyelmeztetett erre, megosztva saját élményeit. „A hideg víz jó, de mégis hogy lehet rossz? Nos, tegnap megtudtam” – kezdte a posztját. A fiatalember a 37 fokos kánikulában dolgozott, de már iszonyú melege volt, ezért úgy döntött, gyorsan lehűti magát. Beült a légkondis teherautójába, és egy húzásra megivott két palack jéghideg vizet.

Ilyen hőségben csábító lehet a jeges ital, mert az reméljük, gyorsan lehűt minket, pedig komoly veszélyt rejt magában, ha hirtelen megiszunk egy nagy pohár jéghideg vizet: rövid időn belül könnyen úgy nézhetünk ki, mint aki utcai verekedésbe keveredett.

Adam is alaposa megjárta. Először pirossá vált az arca, és csúnya bőrpír, duzzanatok és sebek jelentek meg a szája körül, majd furcsán kezdte érezni magát. Ájulás és émelygés jött rá, homályossá vált a látása, hányingere lett, keze és lába pedig bizseregni kezdett, mintha csipkedték volna. „Kinyitottam a kocsiajtót, és a következő dolog, amire emlékszem, hogy arccal a földön fekszem, és apám próbál oldalra fektetni. Azt mondta, hogy a szemem fennakadt, és pár percre elvesztettem az eszméletemet” – olvasható a Facebook-posztjában.

Mint utólag megtudta, a túl forró és a túl hideg ital gyors elfogyasztása egyfajta sokként éri a szervezetet, úgynevezett agyfagyás lép fel. Az agy érhálózata hirtelen kitágul, ez pedig komoly fájdalommal jár, testünk ugyanis így próbálja megvédeni az agyat a csökkenő hőmérséklettől. A kitáguló erek miatt azonban a koponyán belül megnő a nyomás, és egyből fájni kezd a fejünk. Van, aki jobban bírja a hideg italt vagy a fagylaltot, van, aki kevésbé. Néha az agyfagyás akár ájuláshoz is vezethet, sőt – mint a hidegallergia esetében – bőrpír, sebek és duzzanatok jelenhetnek meg a testén.

Mi ebből a tanulság? Ihatunk hideg vizet, de inkább csak kis kortyokban, lassan. Ha gyorsan le szeretnénk hűteni magunkat, inkább a szoba-hőmérsékletű italt válasszuk, ne a jéghideget!

(via)

Exit mobile version