Hétvégi menü, amellyel csodásan indulhat a szeptember

nlc | 2018. Augusztus 31.
Mivel kezd ősziesebbre fordulni az idő, ezért olyan ételeket válogattunk neked, amilyeneket nem nagyon készítettél a forró napokon. Most végre eljött az idő, hogy főzz egy különleges bablevest!

Nemcsak a reggelit, de az ebéd több variációját és a vacsorát is elhoztuk nektek ebben a szuper hétvégi menüben. Kedvetekre válogathattok a jobbnál jobb fogások közül, de ami a legfontosabb, hogy ezeket az is elkészítheti, aki egyébként nem egy konyhatündér. A tápláló leves és a főétel után persze édességről is gondoskodtunk, és szinte biztos, hogy osztatlan sikert arat majd. 

Diós-gyümölcsös zabkása

Hozzávalók 2 adaghoz:

(1 bögre = 2 dl)

Extra feltétként tehetünk még rá:

Öntsük a zabpelyhet, a mandulatejet és a vizet egy lábasba, és melegítsük. Fakanállal vagy kézi habverővel addig keverjük a masszát, ameddig kicsit össze nem sűrűsödik és „rottyan” egyet. A kész kását tegyük két kisebb tálba, és tegyük rá az erdei gyümölcsöket, a diót és a tetszőleges extra feltéteket.

Fotó: Profimedia

Tésztás bableves 

Hozzávalók:

Olívaolajon megpároljuk a hagymát és a felkockázott szalonnát. Hozzáadjuk az előző éjszaka beáztatott babot, felöntjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi a babot. Beletesszük a megpucolt répákat, 1 evőkanál zsályalevelet. Sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük, amíg a bab megpuhul (kb. 2 óra). Közben a lisztből, a tojásból és egy csipet sóból tésztát gyúrunk, kinyújtjuk, majd széles metéltnek felcsíkozzuk. Mikor már puha a bab, kivesszük a répákat a levesből, a paradicsomot a leveshez adjuk (hogy ne legyen lilás színe), beletesszük a maradék zsályalevelet, a felaprított fokhagymát, 3-4 percig forraljuk, majd 1-2 perc alatt belefőzzük a tésztát, és tálaljuk.

Ami nálunk a rakott krumpli, az a spanyoloknál a tortilla. Most megmutatjuk, hogyan készítheted el a legegyszerűbben, vegetáriánus változatban.

Fotó: Profimedia

Spanyol tortilla

Hozzávalók (6-8 adaghoz):

Elkészítés:

A sütőt 190 fokra melegítsd elő. Vékonyan kend meg olajjal a tepsit, amiben sütni fogod a tortillát.
A vékonyra szeletelt krumplit, a hagymát, az olajat, a fokhagymaport, a só felét és a borsot egy nagy tálban keverd össze. Helyezd a tepsibe, és süsd puhára kb. 20 perc alatt.

Verd fel a tojásokat, keverd hozzájuk a tejfölt, a tejet, a fokhagymát és a maradék sót. Öntsd a krumplira, majd az egészet tedd vissza a sütőbe 35 percre. Tálald snidlinggel vagy petrezselyemmel. Forrás: thekitchn

Fotó: Profimedia

Ha a rohanó munkanapok miatt egész hétre előre kell tervezzük a heti ebédmenüt, nem könnyű kreatívnak maradni. A spanyolviaszt a következő recept sem találja fel, hiszen alapvetően csirkéből és zöldségekből áll. Ám a pesto és a tökéletes ízpárosítások miatt mégis felüdülést nyújt majd ez az egyszerű, egészséges és finom ebéd.

Pestós csirke zöldségekkel

Hozzávalók:

Elkészítés:

Hevítsd fel az olajat egy serpenyőben, és süsd ki rajta a csirkecombokat. Sózd, borsozd ízlés szerint. Ha megsültek, tedd félre és szeleteld fel őket.
A serpenyőt hagyd a tűzön, és dobd bele a zöldbabot. Ha megfőtt, keverd hozzá a csirkecsíkokat, a paradicsomot és a pestót. 
Fogyaszd el egyből, vagy csomagold el, és tartsd hűtőben akár 4 napig.

Forrás: Tasty

Fotó: Profimedia

A szőlőt általában desszertekhez szoktuk használni, pedig igen klassz, friss salátákat is lehet vele készíteni.

Friss saláta szőlővel

Hozzávalók:

A salátát apróra tépkedem, a szőlőt megmosom, a szemeket egyenként félbevágom. Elkeverem a salátával. A fetát kockacukornyi darabokra vágom, és rászórom a salátára. Olívaolajjal locsolom, bazsalikommal ízesítem. Elvileg hozzá lehet adni egy kevés sót is, de igazság szerint a feta van annyira sós, hogy kellemesen megadja a saláta karakterét. Jó köret natúr húsok mellé.

Fotó: Thinkstock

Triplán narancsos csokis pite

Hozzávalók (24 cm-es piteformához):

A tésztához:

A narancsos-csokoládés krémhez:

A tésztához a lisztet elkeverjük a porcukorral, a vaníliamagokkal és a csipet sóval. A vajat felkockázzuk, és a lisztes keverékhez adjuk. Ujjunkkal összemorzsoljuk, végül hozzáadjuk a tojássárgákat. Egynemű tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük. Ha letelt a fél óra, kivesszük, kinyújtjuk, kibéleljük a piteformát, majd további fél órát pihentetjük a hűtőben.

A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A hűtőből kivett tésztát villával megszurkáljuk, betesszük a sütőbe, és 20-25 perc alatt készre sütjük. A tésztakosarat hagyjuk teljesen kihűlni.

Miközben sül a tészta, a tölteléket is elkészítjük. A habtejszínt forráspontig hevítjük, majd a tűzhelyről levéve belekeverjük a feldarabolt csokoládét, a narancs reszelt héját, a kandírozott narancsot és a nagy csipet sót. Hűlni hagyjuk. A kihűlt tésztakosarat megkenjük vékonyan narancslekvárral, majd ráöntjük a csokoládés-tejszínes krémet.

Szobahőmérsékleten teljesen kihűtjük, majd hűtőbe tesszük néhány órára vagy egész éjszakára, hogy teljesen megszilárduljon.

Fotó: Thinkstock

Csirkés tortillatekercs

Hozzávalók:

A húst csíkokra vágjuk, fűszerezzük római köménnyel, sózzuk és olajjal átforgatjuk. A joghurtot összekeverjük római köménnyel, curryvel, sóval, a citrom levével és a finomra vágott petrezselyemmel. A zöldségeket csíkokra vágjuk. Miután mindennel előkészültünk, a húst forró serpenyőben megpirítjuk. A tortillatekercset serpenyőben vagy csipesszel tartva, a nyílt láng felett átforrósítjuk. A közepébe tesszük a csíkokra vágott lila hagymát, paradicsomot, valamint a megpirított húst.

 

Meglocsoljuk a fűszeres joghurttal, két végét behajtjuk, majd szorosan feltekerjük, és már fogyasztható is.

Fotó: Thinkstock

Exit mobile version